Napi friss

Pitti Katalin: „Alkoholistával nem élek tovább”

A magánéleti problémáiban megpróbál minden fájdalmát elengedni.

Hosszú évekig 65000 kilométereket vezetett, és országszerte vállalt tanítást: Szombathelyen, majd Szegeden, mellette Tatán, miközben fellépésekre járt. Ma már azt mondja, aki tőle szeretne tanulni, és veszi a fáradtságot, hogy a Balaton melletti, alig 2000 fős településre ellátogat, még ebédet is kap tőle. Hivatalos tanításainak nagy részét azonban jó ideje leadta, és csak édesanyja halála után döntött úgy, hogy egy megtisztelő felkérésnek mégis eleget tesz. Úgy érzi, jó hatással van rá a munka. „Édesanyánk halála után a szegedi egyetemre is felkértek dalirodalmat tanítani a Bartók Művészeti Karon, és gondoltam,elvállalom, noha Litértől igencsak messze van Szeged. De belevágom még jobban a munkába magam, mert édesanya halálát még mindig nem dolgoztam fel, még mindig velem van. Azért költöztem Litérre is, hogy hozzá közel legyek, és az utolsó fél évében szinte mindennaposan, 24 órás szolgálatba vele lehettem” – mesélt az operaénekesnő máig feldolgozhatatlan gyászáról az Abaházi Presszóban.

Pitti Katalin életében nem ez az első fájó veszteség, amin átsegíti a munka. Csillogó, sikeres életútja mögött ugyanis olyan magánélet húzódik meg, amit talán nem vállalna át tőle senki. „Tündöklő sztárnak lenni nem egy egyszerű dolog, és az ember nem mindennap tud ugyanúgy produkálni.  Bizony keserűség és sok szenvedés van emögött és persze rengeteg áldozat, de enélkül nincs semmi a világon. És nem sikerülhet így sem minden. A szakmában is azt gondolom, hogy amit elérhettem, azt elértem. Az ellenségeim megvoltak és vannak mind a mai napig, akik ott nyírnak, ahol bírnak, de én mindig feladatorientált ember voltam. A feladat az, ami az embert húzza, és engem mindig boldoggá tett, ha feladatra készülhettem. Mert ez az egyedüli olyan menedék, ahol önmaga tud az ember lenni, és hacsak nem beteg valaki, akkor mindig visszatalál önmagához általa. A családi és a magánéleti problémáimban már megpróbáltam minden fájdalmat elengedni, mindenkinek megbocsátani, aki ellenem rosszat tett valaha és akinek én is rosszat tehettem azzal, hogy eldöntöttem, hogy így ezt tovább nem csinálom, és tovább állok. Mert alkoholistával nem élek tovább, mert az utolsó csöpp is túlcsordult már akkor, és olyannal sem, aki hetente megkérdezi meg, hogy mikor hagyom abba már az éneklést és miért nem maradok otthon. De mindig azt válaszoltam erre, hogy amíg tudom, addig csinálom. Egyszer biztos abba fogom hagyni, de egyelőre még hála istennek kondícióban vagyok” – utalt öt házassága egyikére és azt követő szakítással végződő kapcsolatára a művész, akit ma tanítványai, és kamaszodó unokája tesznek boldoggá a munka mellett.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!