Napi friss

Sebestyén Balázs a szexbotrányba keveredett előadóról: „Álljon ki a felesége elé, és őszintén beszélgessen vele”

A Rádió 1 reggeli műsorának triója elítélően nyilatkozott az előadóról.

Futótűzként terjed az interneten egy ismert előadó kiszivárgott szexvideója, amiről szinte mindenkinek van véleménye, többek között Sebestyén Balázsnak is. „Ez nagyon kemény dolog igazából, hogy mit tudsz te csinálni, egyáltalán, hogy kerülsz ilyen helyzetbe? Én is megnéztem a videót, elküldték – magyarázta a Rádió 1 reggeli adásában Balázs, majd részletezte a hallgatóknak, hogy mi látható a felvételen. Mint ismert, információk szerint harmincmillió forintot követeltek a zenésztől, amit feltehetőleg nem fizetett ki, ezért publikálták a korhatáros filmeket. A téma boncolgatása során több kérdés merült fel a műsorvezetőkben, többek között a követelésekkel kapcsolatban. – Szerintem a zsarolásnak nem nagyon tudsz engedni, mert annak sosincs vége. Aki kér harmincat, az kér még húszat, erre igazából biztosíték nincs – mondta, és két kollégája, Vadon Jani és Rákóczi Feri is egyetértett vele. – Ez egy nagyon szomorú történet, nyilván erkölcsi szempontból is borzasztóan nehéz és a család szempontjából is. Én nem tudom, hogy mi otthon a deal, megengedik vagy nem, de azért ez egy nagyon kemény helyzet” – folytatta Balázs, mire Vadon Jani hozzátette: „Onnantól kezdve, hogy családod, gyereked van, ezt már nem teheted meg. Ez a tapintat és a felelősségtudat végtelen hiánya. Elképesztő ostobaság, hülyeség és idiotizmus, ha valaki ezt az egészet, amit családnak hívnak, ezt meg meri kockáztatni” – fejtette ki véleményét.

A trió egyetértett abban, hogy egy közszereplőnek példát kell mutatnia a rajongóinak, családos emberként elfogadhatatlan, amit tett a férfi. „Erkölcsileg baromira elítélendő. Ha szingli egy csávó, akkor is nagyon kell vigyázni, de akkor azt mondod, hogy oké, belefér. Így viszont a család szent képét megmutatva, posztolva, itt vagyok, hú, de szeretem, majd egy ilyen videó… Az nagyon kellemetlen” – vette át a szót Balázs, majd hozzátette, ha már ilyet tett, álljon ki a felesége elé, és őszintén beszélgessen vele.

Kiemelt kép: RTL+ – Sajtóklub/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!