Napi friss

Gryllus Dorka tudomásul vette, hogy a 11 éves fiából színész lesz

Férjével nem lepődtek meg azon, hogy legnagyobb fiuk a nyomdokaikba akar lépni.

Noha Gryllus Dorka azon híres szülők táborába tartozik, akik nem, vagy csak ritkán mutatják a gyermekeiket a közösségi médiában, mint mesélte, ezt a nagyobbik fia, a 11 éves Soma egyre inkább nehezményezi. „Azt gondolom, a gyerekemnek joga van eldönteni, hogy akar-e szerepelni vagy sem, és amíg ezt nem tudja eldönteni, addig ne szerepeljen, ne én döntsem el helyette – magyarázta a Húzósban a színésznő. – De Somát már kicsit nehéz visszatartani, az az igazság – tette hozzá nevetve. – Ő már kissé meg van sértve, hogy miért nem tesszük a fényképre, hogy miért nem posztoljuk. Színész akar lenni, már szerepelt filmekben is. Neki már saját karrierje van, már csak másodpercek kérdése az egész… – mosolyodik el. – Tehát az ő nevét kimondhatjuk. Nyilván ez egy veszélyes dolog is, hogy ha valaki már tudja, hogy hívják a gyerekedet. Ennek vannak veszélyei természetesen.” Dorka hangsúlyozta, érti, hogy a fiát miért vonzza a pálya, Soma épp azt látja általa és az édesapja, Simon Kornál által, amit annak idején ő a szüleitől kislányként.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!