Napi friss

Gömöri András Máté – Fontos döntést hozott, Kanadába megy

Augusztusban feleségével, Polyák Lillával utaznak ki, hogy felmérjék a terepet.

Gömöri András Máté nem titkolt vágya, hogy nemzetközi karriert épít. Nemrég volt alkalma belekóstolni a külföldi filmgyártásba, amikor közösen forgatott John Travolta lányával, Ellával, írta meg korábban a story.hu. A meghatározó élmény után a fiatal színész céljául tűzte ki, hogy a hazai színházak után meghódítja a határon túli filmipart is. Úgy tűnik erre nem is kell olyan sokat várni, ugyanis az erőemelő felvételt nyert a kanadai Seneca College színész szakára. „Csodás, hogy felvételt nyertem, de még nem dőlt el, hogy élek-e a lehetőséggel. Sok mindent át kell gondolnunk, terveznünk együt – nyilatkozta pár nappal ezelőtt a Blikknek. A témában felesége, Lilla is megszólalt. „Nem tudunk és nem is akarunk abban gondolkodni, hogy külön éljünk. Rendkívül erős köztünk a kötelék, ezért ezt úgy kell kitalálni, hogy adott esetben kétlaki életet tudjunk működtetni, mert engem hazahúz a rengeteg koncert és színházi feladat. Anyaként motivál, hogy amikor kint lennék, csak néhány órányi autóútra lennék az Egyesült Államokban tanuló Zsombor fiamtól.”

Úgy látszik, azóta megszületett a döntés, amit a Reggeliben osztott meg Máté. „Ha minden jól megy, szeptemberben indul a képzés – kezdte örömteli beszámolóját, majd elárulta a döntésének okát. – Nagyon hálás vagyok karrieremnek és az életemnek azért, ahol tartok, és ahol vagyok, de azt érzem, hogy ami bennem a valós potenciál, igazából a film felé predesztinál. A sportom is, és amit én hosszútávon szeretnék csinálni, az a film felé köt. És hogy nemzetközi vizekre tudjak evezni, ahhoz muszáj, hogy legyőzzem a nyelvi gátakat, és ezt nem fogom tudni itthonról.” Ha minden jól megy, augusztusban kiutaznak feleségével felmérni a terepet, de már a jövőbeli tervek is megvannak. „Ő utazni fog Kanada és Magyarország között, és én is minél többet szeretnék egyébként hazajönni, tehát ez nem egy elköltözés és egy elvágás – hangsúlyozta a a színész, akiről nemrég kiderült, hogy árulja feleségével közös otthonát.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!