Saját otthonában szegeztek pisztolyt a Bonanza Banzai alapítójának fejéhez
Egy este símaszkos férfi várta házában Hauber Zsoltot, miközben felesége és kisfia is a házban tartózkodott.
Hauber Zsolt, a Bonanza Banzai alapító tagja, zeneszerzője, billentyűse 35 éves pályafutása alatt most először adott interjút a magánéletéről. Az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában azt is bevallotta, hogy az együttes 1994-es búcsúkoncertje után nagyon mélyen volt lelkileg. „Lelkileg nagyon lent voltam, nem terveztem el, mi lesz, ha megszűnik az együttes. Ebbe tettem mindenemet. A búcsúkoncert után elvesztettem a talajt a lábam alól, és a nulláról kellett elkezdenem építkezni – vallotta be. Bár azóta boldog családban él, komoly betegségen esett át, és sokak rémálmát is át kellett élnie: fegyvert fogtak rá a saját házában. – Amikor hazaértem, egy fekete símaszkos férfi várt rám a szobában, és hangtompítós fegyvert szegezve a fejemnek invitált beszélgetésre. Mindezt úgy, hogy tudtam, kisfiam és felségem is a házban van – mesélte a műsorban a dermesztő történetet, amely nem végződött tragédiával. – Sikerült kidumálnom a házból, volt az az összeg.” Az illető később megint meglátogatta, de ekkor családja nem volt otthon, így nyugodtabban kezelte a helyzetet, és ismét sikerült tőle megszabadulnia. Hauber Zsolt az interjúban családjáról is beszélt: két kisfiú apukája, és nagy örömére a zenei fogékonyság mindkét gyermekében felfedezhető. Tízéves fia zongorázik, dobol, ám a mindössze egyéves pici is pengeti már a gitárhúrokat.
Kiemelt kép: MTVA/M2 Petőfi TV