Napi friss

Pogány Judit: „Amióta meghíztam, azóta még strandra sem megyek”

A színművésznő őszintén vallott arról, hogy milyen gátlásokkal küzd.

Ennyi év színészi tapasztalat után azt gondolná az ember, hogy nincs olyan kihívás, amit ne tudna teljesíteni Pogány Judit. Elmondása szerint azonban azokat a helyzeteket, amelyeket régen gond nélkül megvalósított, ma már nem szívesen vállalna be a színpadon. „Ma már nem vetkőznék le. Fiatal koromban még ledobáltam a ruhámat, ha szükséges volt, ha nem. Ma már nem – vallotta be nevetve a színművésznő a Nyílt lapokkal legutóbbi  adásában, majd kifejtette döntésének okát. – Amióta meghíztam, azóta még strandra sem megyek, sőt tengerpartra sem. A legjobb helyekre sem megyek, nemhogy egy színpadon bevállaljak ilyesmit” – mondta a színésznő, és elárulta, hogy a jelmeztervezőkkel rendszeresen konfliktusba keveredik, mert még azt is nehezen viseli, ha nem hosszú ujjú ruhát készítenek neki.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!