Napi friss

Egy éve hunyt el Berki Krisztián – Mi történt a tragédia óta?

A haláleset tavaly május 6-án történt. Az egykori Fradi­-vezér, hazánk legmegosztóbb híressége 41 éves volt.

Az élet kiszámíthatatlan. Sose tudjuk, mit hoz a holnap, csak remélhetjük, hogy azt, amit szeretnénk. Berki Krisztián sem készült még a távozásra, és noha halála előtt egy ideje már nem volt túl jó lelkiállapotban, nyíltan beszél róla, hogy pszichológushoz jár, mert szeretne jó férj és még jobb édesapa lenni. Akik ismerték, mind egyöntetűen állítják, hogy két kislánya, Natasa Zselyke és Emma Katerina olyan mozgatórugók voltak az életében, akik miatt egész biztosan sokáig akart élni. A sors azonban mást szánt neki. Az élet a tragédia után sem állhatott meg, szeretteivel azóta is sok minden történt.

Düh után béke

Krisztián halála három helyen is felforgatta a mindennapokat, felesége, Mazsi mellett ugyanis elsőszülött kislánya, Nati és édesanyja, Hódi Pamela is mélyen gyászolt, ahogy az izomceleb Tatabányán élő szülei is. Édesanyja, Júlia asszony először nemigen tudott mit kezdeni a fájdalmával, és úgy tűnt, dühében Mazsit okolja a tragédiáért. Szerinte ugyanis a fiatalok közötti sok konfliktus vezetett Krisztián halálához. Pár hónapja azonban tisztázták a nézeteltéréseket, és a Story kamerái előtt békültek ki. „Akadt egy kis félreértés, de harag igazából sosem volt közöttünk. A napilapok sok mindent költöttek hozzá a valósághoz. Nem úgy, és nem azt írták meg, amit én valójában mondtam” – mesélte februárban Júlia, akinek békejobbját Mazsi boldogan elfogadta. „Történjék bármi, mi egy család vagyunk! Óriási kincs a gyermekemnek a nagymamája, és eszem ágában sincs őket elszakítani egymástól” – tette hozzá a fiatal édesanya.

A temetésen a feleség is beszédet mondott (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Barát az új társ

Mazsi gyógyulófélben lévő szíve ekkor már, úgy tudni, jó ideje újra foglalt volt, azt a pletykát viszont határozottan elutasította lapunknak, hogy ez egy idejekorán, még Krisztián életében szövődött románc. „A Jóisten a tanúm arra, hogy mindvégig hűséges voltam a néhai férjemhez, és ahogy Krisztián mondaná: ’Még csak gondolatban sem csaltam meg őt.’” A sors fintora, hogy új választottja is Krisztiánhoz kötődik, a dúsgazdag székesfehérvári vállalkozót, Zoltánt ugyanis még korábban férje révén ismerte meg, így kerültek aztán közelebbi kapcsolatba, a legfrissebb hírek szerint össze is költöztek. Igaz, a napilapok által elkapott reptéri és nyaralós képeken túl csak annyit tudni a kapcsolatukról, hogy nagyon viharos. De alakuljon bárhogy is Mazsi szerelmi élet, mára Júlia is belátta, hogy a menye nem gyászolhat örökké, előtte áll még az élet. „Mazsi túl fiatal még ahhoz, hogy egyedül legyen. Én azt kívánom, találja meg a boldogságot.”

A Nyerő Párosban szembeötlő volt Pamela fájdalma (Fotó: RTL)

Csendben élnek tovább

A tragédia kapcsán egyedül Hódi Pamela nem mondta még el, hogy érez. Leszámítva azt a posztját, amit Krisztián halála utáni napokban tett közzé, és amiben nem titkolta: leírhatatlan a fájdalma, hogy közös kislányuknak nincs többé édesapja. „A lányom két szemébe nézek, és látom azt a tekintetet, ahogy ők ketten néztek egymásra. Ők ketten… Apa és lánya. Nyugodj meg ott, ahol most vagy, és légy nagyon boldog Berki Krisztián, Apucus.” Pamelát ezután nem sokkal a Nyerő Párosban láthattuk férjével, amit a tragédia utáni hetekben forgattak. A műsorban Pamela csontsoványan tűnt fel, és köze nem volt ahhoz az életvidám, nagyszájú, fiatal nőhöz, akit korábban megismertük. Ez persze érthető, hiszen a haláleset után és azóta is minden erejével azon van, hogy Nati minden fájdalmát átvegye, és hogy a kislánya kiheverje azt a traumát, hogy 2022. május 6-a reggelén ő találta meg az édesapja holttestét a IX. kerületi otthonuk teraszán.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!