Napi friss

Arnold Schwarzenegger – Házvezetőnőjétől született gyereke a nyomdokaiba lép

Joseph Baena testépítő lesz és akcióhős.

Az egykori Terminátor az utóbbi években többször beszélt arról, mennyire büszke házasságon kívül érkezett fiára, a házvezetőnőjétől született Joseph Baenára – akit híres apja egyébként csak 13 éves korában ismert el. A fiú máig nem az ő nevét viseli, hanem a nevelőapjáét. Az előzmények dacára szoros viszony alakult ki Schwarzenegger és balkézről született gyereke között, aligha függetlenül attól, hogy a ma 25 éves fiatalember mindent megtett azért, hogy a híres papa elismerését kivívja. Először is pont olyan lenyűgöző fizikumot gyúrt magának, amilyen az egykori testépítő Schwarzié volt. Izmainak – no meg apjához való hasonlóságának – hála, már férfimagazinok címlapján is szerepelt, tavaly pedig versenybe szállt egy sztáros tévés táncvetélkedőben. Az ambiciózus fiú emellett egyetemi diplomát szerzett üzleti szakirányon, most pedig elkezdte építeni filmes karrierjét. Nemrég szerepet kapott egy akciófilmben: a Gunner című készülő moziban Morgan Freeman mellett a fantasztikus fizikumukról híres Hemsworth testvérek legidősebbje, Luke Hemsworth mellett fog szerepelni. Tavaly játszott már egy kisebb szerepet egy sci-fi vígjátékban, és egy minisorozat mellékszereplőjeként is kipróbálta magát. Ha a forgatandó akciófilm sikeres lesz, ez lehet a nagy áttörés Joseph számára.

Kiemelt képek: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!