Április 29-én volt az ősbemutatója Az ártatlanság vélelme című darabnak a Centrál Színházban. A story.hu-nak volt lehetősége a premier előtt megtekinteni a kemény társadalmi témákat feszegető előadást – ami egy tehetséges ügyvédnőről szól, aki maga is nemi erőszak áldozatává válik –, majd a fiatal rendező árult el nekünk pár kulisszatitkot a rendezés nehézségeiről, és természetesen szóba került a családja is.
story.hu: Miért pont ezt a témát választottad?
Puskás Samu: Jogos kérdés. Igazából szembejött velünk. Minden évben kiutazunk Londonba a Centrál Színház vezetőségével, édesapám személyében, Puskás Tamással megnézni, hogy a West Enden mik azok az új darabok, amelyek a Centrál repertoárjának szerves részét képezhetnék, miben van esetleg potenciál. Amint ezt a darabot megtaláltam, és édesapám figyelmébe ajánlottam, igyekeztünk bejutni a kinti előadásra, ott Jodie Comer játszotta a főszerepet, de sajnos olyan rendkívüli volt rá az érdeklődés, hogy végül nem láthattuk. Így a londoni Nemzeti Színház könyvtárából megvásároltuk a szövegkönyvet, elolvastuk, és rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a rendkívüli érdeklődés alapos, valóban bivalyerős anyaggal van dolgunk.
story.hu: Nem tartottál attól, hogy a hazai közönség hogyan fogadja majd?
Puskás Samu: Ez egy monodráma, emberpróbáló műfaj. Színész- és nézőpróbáló. Sokkal nehezebb eladni, mint egy többszereplős előadást. Ritka, hogy ilyen elementáris erejű anyaggal találkozik az ember. Talán utoljára a Shirley Valentine volt hasonló horderejű mű ebben a zsánerben, persze az egy számottevően könnyedebb este. Én abban bízok, hogy a műfaj nehézsége dacára olyan átütő, mégis emészthető előadást hoztunk létre, amely megtalálja majd a közönségét.
story.hu: A téma érzékenysége miatt hogyan tudtad segíteni a főszereplő, Martinovics Dorina munkáját?
Puskás Samu: Kezdjük ott, hogy a jogtulajdonosok kategorikusan kijelentették, férfidomináns stábnak nem adják oda ezt a darabot. Így hát összeverbuváltunk egy zömében női alkotócsapatot. Dorina ezt tudta, érezte a kintről érkező pressziót, a felelősségét annak, hogy a téma érzékenységéhez méltóan fajsúlyos előadás születésénél bábáskodjunk. Tehát a próbák során, minek utána a női nem nevében beszél egy ilyen szenzitív témáról, leginkább azzal igyekeztem támogatni a munkáját, hogy atmoszférát teremtettem körülötte, amelyben teljes biztonságban érezhette magát.
story.hu: Hogyan esett rá a választásod?
Puskás Samu: Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy rögtön tudtuk, övé lesz Tessa szerepe. Egy percig nem gondolkoztam másban. Kamaszkoromban láttam először a Társas Játék című sorozatban, amelyben édesanyámmal, Básti Julival játszott. Már akkor csodáltam a színészetét, a természetességét, meg persze, hogy milyen gyönyörű. Ebben a darabban nyolc hete volt próbálni és közben száz oldal szöveget megtanulni. Azóta sem tudom, hogy csinálta, de földig hajolok a teljesítménye előtt.
story.hu: A szüleid, Básti Juli és Puskás Tamás látták már a darabot?
Puskás Samu: Egy összpróbát láttak eddig. Édesanyám megszorította a kezemet az előadás végén, és az nekem ezer szónál többet ért.
story.hu: Tartottál attól, hogy mit fognak szólni az előadáshoz? Van benned egyfajta megfelelési kényszer?
Puskás Samu: Természetesen van, de inkább magam előtt, mint előttük. Az az érdekes, hogy ezzel nem igazán tudtam eddig foglalkozni, minden idegszálammal arra voltam ráfókuszálva, hogy Dorina munkáját segítsem, mert tudtam, hogy mekkora rajta a nyomás. Nem is a saját teljesítményemmel voltam elfoglalva, vagy hogy kiknek kell bizonyítanom, hanem azzal, hogy őt támogassam.
story.hu: El tudod képzelni, hogy a szüleiddel dolgozz?
Puskás Samu: Ez egy nagyon érdekes kérdés. (nevet) Őrület, de ez eddig soha nem jutott eszembe. Hiszen ez volt az első rendezésem, ami villámcsapásként ért, kizárólag azért lettem felkérve rá, mert édesapám úgy látta, hogy a nagyszínpadi rendezői elfoglaltságai miatt nem fog ráérni. Régóta biztatott, úgy látta, talán konyíthatok ehhez, később Los Angelesben, a filmiskolában is komolyan terelt ebbe az irányba több mesterem. Aztán egyszer csak felkért engem, hogy mivel én szereztem az anyagot és tudta, hogy mennyire közel áll a szívemhez, rendezzem meg én. Végtelenül megtisztelő volt a bizalma. Na, akkor nagy nyomást éreztem.
story.hu: Kértél tőle rendezői tanácsot, segítséget?
Puskás Samu: Nem, semmit. Azt a bizalmat éreztem, amiben felnőttem. Ennek a bizalomnak része volt, hogy a háttérben állnak édesanyámmal, óvnának, ha esetleg visszaszaladnék, de nem szorítják a kezem. Ez egy kimondatlan konszenzussá vált köztünk, hogy próbáljam a saját bőrömön megtapasztalni ennek a folyamatnak az összes buktatóját. Nem kértem, és nem kaptam tanácsot, ez hihetetlen szabadságot adott.
story.hu: Olyan helyeken tanultál mint London, Firenze, Los Angeles. Úgy tudom, terveid között szerepel, hogy újra Amerikába költözöl egy időre. Mit szól ehhez az édesanyád?
Puskás Samu: Csodálatos anya. Tizennyolc éves koromban ő volt az, aki kikísért Londonba a kiköltözésnél, akkor engedte el először a kezem. Mesélte utólag, hogy akkor a willesdeni kolesz bejáratától, Ferihegyen apám öleléséig sírt. Azóta hozzászokott, hogy keresztbe-kasul utazok. A nyarakat általában azért itthon töltöm, úgyhogy vissza-visszakap szerencsére, és csak azokat az időket kell átvészelnie, amikor ismét meglógok egy időre.
Kiemelt kép: Archív
