Ma reggelre virradóra az otthonában hunyt el Vágó István, akinek halálhíre másodperceket alatt bejárta a magyar sajtót. Televíziós személyisége előtt kollégák ezrei hajtanak fejet, s a mai nap kétségkívül az ő búcsújáról szól majd. A Best magazin februárban, a születésnapja alkalmából beszélgetett utoljára a kvízmesterrel, akivel a halál témaköre is szóba került. Akkor még nem tudta, vajon milyen hosszú életre számíthat. „Apámat már túléltem, anyám szép hosszú kort ért meg, kilencvenegy éves volt, amikor elment. Hogy aztán melyik lesz bennem a domináns, az anyai ág vagy az apai, azt majd megmondom a végén – mondta, majd arra is kitért, egyáltalán nem fél az elmúlástól. – Attól én sose féltem, most sem, a betegségtől viszont félek. Inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy mennyire lehetek még hasznos a szűkebb és tágabb környezetem számára.” Ekkor arra is kitért, hogy a halálos ágyán bocsánatot kérne-e bárkitől, vagy ő maga megenyhülne-e arra az illetőre, aki megbántotta. „Az a baj, hogy én nem vagyok megbocsátó típus. Engem elég egyszer megsérteni, és úgy maradok. Hogy miért, nem tudom, azt viszont tudom, ezen már nem tudok változtatni. Lehet, nem is akarok.”
De ha a bocsánattal hadilábon is állt, élete nagy részét mégis a legnagyobb szeretetben és harmóniában élte a felesége, Judit mellett. „Jaj istenem, számítsuk csak ki! 1979-ben kötöttük össze az életünket, ez azóta tart, az mennyi is? Negyven valahány. (…) Szerintem harmonikusan, szépen élünk, mindenkinek megvan a dolga otthon.” Fiától született kis unokájáért pedig egyenesen rajongott. „Az unokám mindjárt hatéves lesz, nemsokára iskolába megy, és belépett a ‘miért-korszak‘-ba, amit én nagyon élvezek. A kérdései nagyon jók, olyanokat kérdez például, hogy miért vannak az égen csillagok, miért folyik a víz a csapból… Őt ezek tényleg érdeklik, és én igyekszem mindenre válaszolni. A gyerekek ebben a korban nagyon kíváncsiak, és a kíváncsi embernél nincs vonzóbb.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
