Napi friss

Kudlik Julit szerette volna menyének Antal Imre édesanyja

Micsoda titok a televíziózás hőskorából!

A Szeszélyes évszakok legendás párosáról sokáig azt hitték a nézők, hogy a civil életben is egy párt alkotnak, hisz fantasztikus összhang volt közöttük. Pedig valójában csupán mély és igaz barátság kötötte össze őket, noha Antal Imre édesanyja szíves örömest fogadta volna menyéül Kudlik Júliát. „Fiatal koromban édesanyám állandóan kérdezgette, hogy mikor lesz már unokája. De akkor minden fontosabb volt, először a zongora-pályafutásom, az állandó fellépések, később pedig a televíziózás” – mondta egykor Antal Imre. – Imádott anyukám titokban azt remélte, hogy Kudlik Júlia lesz a menye, annyit szerepeltünk együtt. Szépnek és anyatípusnak gondolta, hiába mondogattam neki, hogy csak barátok vagyunk… Engem sokáig nem is foglalkoztatott az utód kérdése, hiszen nem találtam olyan asszonyt, akit elvettem volna, valahogy elkerült a szerelem. De voltak, vannak mellettem barátok, rokonok… Sosem voltam én magányos. Lehet, nekem az volt megírva, hogy a közönség legyen az, aki megőriz engem a szívében. Egész életemben színpadon voltam, hol a zongora mögött, hol a televízióban vagy a színházban. De amikor kialudtak a fények, és hazamentem, nem várt otthon senki… Nem bántam meg semmit az életemben, mindenkinek vállalnia kell a korábbi ballépéseit is, én nem tennék semmit másképp ma sem!”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!