Napi friss

Pásztor Erzsi segítette ki a nehéz helyzetben Balázs Andit

A színésznő máig hálás tapasztaltabb kolléganőjének.

Balázs Andi őszintén mesélt arról, hogy milyen szerencsésnek érzi magát, amiért ilyen támogató közeg veszi körül a munkája során. Többször volt rá példa, hogy olyan tapasztalt kollégái segítettek neki egy-egy nehéz színpadi helyzetben, mint például Pásztor Erzsi. „Próbáltunk együtt egy darabot, ami nagyon gyötrelmes volt, mert nagyon sok csaj volt benne egyszerre, rengeteg szöveg és tennivaló. Bementem az öltözőjükbe, ott ültek egymás mellett: Egri Kati, Murányi Tünde és a Pásztor Erzsi – kezdte történetét a színésznő a Panna, csajok satöbbi című YouTube-műsor legutóbbi adásában, majd elárulta, hogy azért kereste fel munkatársait, hogy szakmai segítséget kérjen tőlük. – Mondtam, hogy ’szeretnélek megkérni titeket, ha bármit láttok, éreztek, kérlek, segítsetek nekem’ – elmondása szerint addig soha nem kellett neki szólni semmiért, majd az egyik előadás során meggyűlt a baja egy hosszú monológgal. – Kettőnket a jelenetben egy darab műanyag függöny választott el Pásztor Erzsivel. Egyszer csak azt éreztem, hogy a pici kezével átnyúl, és csak így megfog. Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy mit kell csinálni.” Balázs Andi elárulta, hogy nagyon sokat jelentett neki ez a pillanat, soha nem fogja elfelejteni. „A mai napig érzem a kezét a kezemen. Olyan jó volt abban a pillanatban.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu, TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!