Napi friss

Hollywood is megirigyelné Sztarenki Dóra és férje szerelmének történetét

A Mellékhatás színésznője megkapó őszinteséggel mesélt arról, hogyan ismerte meg kedvesét, hogyan bukkantak fel egymás életében időről időre, és hogyan lett mindebből házasság.

Akár egy romantikus komédia alapjául is szolgálhatna Sztarenki Dóra és férje szerelmének története. A színésznő párjával közös múltja egészen az általános iskoláig nyúlik vissza. „Nyolcadikban két hétig jártunk. Akkoriban naplót vezettem, és bejegyzés is van róla, hogy csókolóztunk. Ezt követően bő tíz évig nem is találkoztunk – idézte fel a Nemek igenje című műsorban a Mellékhatás színésznője, aki egyébként rendkívül ritkán enged betekintést a magánéletébe. Mint mesélte, ugyan egyszer-egyszer összefutottak az iskolát követő években, de még akkor sem szökkent szárba a szerelmük. – Hat évvel ezelőtt egyszer összefutottunk egy buliban – folytatta Dóra. – Elém állt egy nagyon magas, jóképű fiú, az egy meghatározó érzés volt. Majd beszélgettünk negyedórát, utána megint három-négy évig semmi. Akkortájt léptem be egy kapcsolatba, talán emiatt sem vált komolyabbá akkor a dolog.”

A színésznő bevallotta, a szakítása után párkereső platformokkal is próbálkozott, amelyek rendesen megtépázták a párkeresésbe vetett hitét. „Csak azért mentem el találkozni vele, mert őt valahonnan már ismertem, és biztonságban éreztem magam emiatt. Az első randink a Duna-parton volt, és tizenegy órán keresztül beszélgettünk, a végére éreztem, hogy ’óriási bajban’ vagyok.” A fiatal színésznő az első hetek rózsaszín ködében meglehetősen szokatlan lépésre szánta el magát, és párjának is csak később merte bevallani a dolgot. „Hazajöttünk egy rövidebb vakáció után, a lakásomban leültem a díványra, és éreztem, hogy ő lesz a férjem. Annyira megijedtem ettől az érzéstől… Tudtam, nem mondhatom el neki. Fogtam egy papírt meg egy tollat, és leírtam, hogy ő lesz a férjem, az aznapi dátummal. Az esküvőnkön odaadtam neki ezt a levelet. Tudom, ha ezt filmben látod, azt mondod, atyaég, de giccses” – tette hozzá nevetve.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!