Napi friss

ByeAlex az X-Faktor válogatóiról: „Gyűlölöm, teljes szívemből utálom”

Meglepő vallomást tett az egykori mentor.

ByeAlex közel hét évig volt oszlopos tagja az X-Faktor mentorgárdájának, ahol éppúgy kitűnt különcségével, mint ahogyan az életben is. Elmondása szerint voltak olyan részei a tehetségkutatónak, amivel nem feltétlenül értett egyet. „Elmondhatom, ezt a kollégák is tudják. Szerintem sok része trash, amivel én nem tudok azonosulni. Én a válogatókat utálom – vallotta be az After című műsor legutóbbi adásában, majd erre a kijelentésre a műsorvezető hozzátette, hogy ő pont azt gondolta az előadóról, hogy kifejezetten kedveli az előválogatókat. – Gyűlölöm, teljes szívemből utálom– válaszolta a felvetésre a zenész. Azt is elárulta, hogy a zsűritagok közül voltak, akik teljesen máshogy élték meg ezeket a helyzeteket.– Laci meg a Peti máshogyan gondolkodnak, mint én. Iszonyatosan jó tévés szakemberek. Ők külön életre keltették ketten az előválogatókat. Ez főleg az utóbbi két-három években már így volt, és ezt a tévé is imádta. Én viszont nem. Ezeket én annyira nem szerettem.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!