Napi friss

Szabó Zsófi – Kijelentette: nem lesz párkapcsolata!

A műsorvezető kategorikusan elzárkózik a szerelemtől.

Lassan egy éve lesz, hogy derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint Szabó Zsófi és vőlegénye, Shane Tusup felbontották az eljegyzésüket. Azóta mindenki azt találgatja, vajon a szőke szépségre mikor talál rá ismét a szerelem, hiszen Zsófi gyönyörű, fiatal nő, biztos akadnak bőven jelentkezők. Ám úgy tűnik, törheti magát bárki, a csinos műsorvezető bezárta a szívét, és hiába próbálja elnyerni valaki a szerelmét, annak vajmi kevés esélye van. Zsófi ugyanis a csütörtöki Glamour-gálán nyilatkozott a magazin riporterének, és a következő kijelentést tette: „A magánéletemet tekintve pedig elmondhatom, hogy nincs párkapcsolatom, és nem is lesz!” Igencsak meglepő ezt az ő szájából hallani, hiszen még csak 34 éves, előtte az élet, ilyet legfeljebb az idősebb generáció tagjai jelentenek ki, akik vagy megözvegyültek, vagy túl vannak egy váláson, ami után kiábrándultak a szerelemből. Ami azt illeti, nem csodálkoznánk, ha Zsófi is így érezne: ő is elvált kisfia édesapjától, és Tusuppal való kapcsolata is viharos gyorsasággal zajlott le, hiszen emlékezzünk: a megismerkedésük után néhány hónappal már eljegyzési gyűrű csillogott a műsorvezető ujján. Mindketten úgy érezték, hogy egymás mellett igaz szerelemre, örök társra találtak, aztán egyik napról a másikra mindent tönkrement közöttük. Így talán nincs is mit csodálkozni Zsófi kijelentésén, az viszont mégiscsak meglepő lenne, ha élete hátralevő részét egyedül, szerelem nélkül élné le.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!