Napi friss

Kis Grófónak fogynia kell, gyermekeinek meg híznia

A népszerű zenész szerint csemetéi „nagyon soványkák”.

Kis Grófo nagy elhatározásra jutott, miután orvosa figyelmeztette: ha így folytatja, súlyos következményei lesznek életmódjának, súlyfeleslege miatt például cukorbetegség alakulhat ki nála. A zenész a pénteki Mokkában elárulta, korábban ő is észrevette, hogy légzési nehézségei vannak, ezért tavaly októberben már megpróbált megszabadulni a fölös kilóktól, de akkor olyannyira rosszul étkezett, hogy a végén plusz négy kilóval gyarapodott. Legutóbb ezért szakember segítségét kérte, így ma már a jó úton halad a változás felé, és mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy két kilónak már búcsút is intett. Mint mondta, hetente kétszer edzeni jár, és hogy elérje a kitűzött célt, azaz hogy nyolcvan kilót mutasson alatta a mérleg, a táplálkozására is jobban odafigyel. Felesége, Tünde kétfélét főz a zenész életmódváltása miatt. Míg a családfő főleg natúr csirkemellet eszik édesburgonyával, addig gyermekei bármit ehetnek, ráadásul hízniuk is kellene, a zenész elmondása szerint ugyanis ők „nagyon soványkák”.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!