Napi friss

Halle Berry – Három válása után negyedjére is igent mondott a lánykérésre

Hiába fogadkozott, hogy többet nem megy férjhez, a színésznő szívét ismét elrabolták, így sutba dobta az elveit.

Az Oscar-díj-átadón is sütött róla, mennyire odavan zenész szerelméért, Van Huntért, de ha valakinek nem lenne egyértelmű a testbeszéd, az Instagram-oldalán is gyakran lelkendezik róla. „Elképesztő, hogy egyszer csak besétáltál az életembe, és már el sem tudom képzelni, milyen nélküled élni – írta róla legutóbb. Korábban pedig így fogalmazott egy nyilvános szerelmi vallomásban: – Jobban szeretlek, mint azt szavakkal el tudnám mondani. Te vagy az, akit egész életemben kerestem.” Az 56 évesen is bombázó színésznő 2020-ban épp a legnagyobb Covid-lezárások alatt, már bőven ötven fölött talált rá a Grammy-díjas énekes-dalszerzőre. Bár hivatalos eljegyzésről egyelőre nem érkezett hír, úgy tudni, az 53 éves férfi nemrég titokban feleségül kérte Halle-t, ő pedig igent mondott. Az örömhírt talán azért sem kürtölte világgá, mert legutóbbi válása után határozottan kijelentette: „Utálok ilyesmit mondani, hogy soha, de egy dolog biztos: soha többé nem leszek feleség” – mondta akkor. Három csúnya válás után végül is érthető volt a hozzáállása. De úgy tűnik, a szerelemnek nem lehet parancsolni…

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!