Napi friss

Harry herceg – Túlzott őszintesége miatt kiutasíthatják az Egyesült Államokból

A királyi család tagja egy ideje a tengerentúlon él a családjával.

Hosszú hetekig tartotta lázban a brit közvéleményt Harry herceg és felesége, Meghan Markle kaliforniai költözése, akik annak idején azzal a szándékkal tették át székhelyüket a tengerentúlra, mert ki szerettek volna lépni a királyi család árnyékából. Most azonban csúfos véget érhet az amerikai álom. Harry herceg amerikai vízuma azóta közbeszéd tárgya, hogy a memoárjában, illetve több interjúban is beszélt arról, lelkes fogyasztója a hallucinogén szereknek. A Tartalék című könyvében arról írt, hogy lényegében egész életében sokat ivott, kokainozott, füvet szívott, mostanában pedig pszichedelikus szerekkel kísérletezik. „A drogfogyasztás beismerése általában ok az elutasításra, ez azt jelenti, hogy Harry herceg vízumát meg kellett volna tagadni, vagy vissza kellett volna vonni, mert beismerte, hogy kokaint, gombát és más drogokat használt” – mondta Neama Rahmani volt szövetségi ügyész a Page Sixnek. Szerinte nem számít kivételnek Harry királyi származása, és az sem, hogy rekreációs célokra használja a drogokat. Egy másik ügyvéd szerint ugyanakkor Harry nyugodtan hátradőlhet, csak akkor kerülne bajba az Egyesült Államokban, ha a szerfogyasztásához bűncselekmény kapcsolódna, például ittas vezetésen kapnák. Ha ugyanis megszegné a törvényt, az problémát jelentene a vízum megújításánál, vagy az Államokba való visszatérésénél.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!