Napi friss

Életveszélyes állapotban szállították kórházba Polgár Árpádot

Otthonában érte a szörnyű baleset, amit felesége végignézett. Polgár Tünde pánikrohamot kapott a történtek láttán, fiuk, Dani értesítette a mentőket.

Miközben a közösségi oldalaikon és a YouTube-csatornájukra feltöltött videóikból úgy tűnt, Polgár Árpád és felesége, Tünde élete a legnagyobb rendben zajlik, valójában legborzalmasabb heteket élték át az utóbbi időben. Február utolsó napjaiban Árpi olyan szerencsétlenül csúszott meg floridai házának teraszán, és olyan erővel ütötte be a fejét a kőbe, hogy kis híján életét vesztette. „A férjem a kutyával játszott, de összevizezték a terasz kövét is, ekkor történt a baleset – elevenítette fel a szörnyű baleset előzményeit Polgár Tünde, Árpi felesége. – Én is épp a kertben voltam, láttam mindent. Azonnal a férjem segítségére siettem, de mire odaértem, már levegő után kapkodott, fennakadtak a szemei, és úgy rázkódott a földön, mintha epilepsziás rohama lenne. Szerencsére Dani fiam azon a hétvégén éppen hazajött az egyetemről, az ő lélekjelenlétének köszönhetjük, hogy hat perc múlva már két tűzoltó- és egy mentőautó érkezett a házunk elé, és a férjemet azonnal a Sarasota Memorial kórházba szállították. Én pánikrohamot kaptam” – mondta könnyek között Tünde a story.hu-nak.

Árpád olyan fokú agyi sérülést szenvedett, hogy az orvosok eleinte nem fűztek sok reményt ahhoz, hogy valaha felépül. Az intenzív osztályon küzdöttek az életéért. „Mivel Árpi hátrafelé esett, és olyan erővel ütötte be a fejét, hogy az agya előreütközött a koponyájának, sokáig kérdéses volt az állapota – folytatta Tünde. – Úgy tűnt, elkerülhetetlen lesz az agyműtét. Már a szerveiről kérdeztek, tudom-e, hogy a halála esetén hogy rendelkezett. Borzasztó volt, főleg, mert azt mondták, egy ilyen fokú bevérzést az emberek negyven százaléka nem éli túl, a másik felük pedig maradandó károsodást szenved. Végül szerencsére jobban alakult minden, mint ahogy arra az elején számítani lehetett. A férjem ugyan fogyott tizenkét kilót, és sok minden kitörlődött a memóriájából – a baleset hetén történt eseményekre például egyáltalán nem emlékszik azóta sem –, az állapota napról napra javul. Ahhoz képest, hogy eleinte azt sem tudta, hol van, milyen évet írunk, és nagyon lassan beszélt, mára már a szédülés és a fejfájás is kezd minimálisra csökkenni. De nem utazhat még jó ideig sem repülőn, sem autóban, és az orvosok arra is figyelmeztettek bennünket, hogy a következő, legkisebb fejét ért ütés már végzetes lesz, tehát nagyon-nagyon vigyázzon magára. Ez lesz a legnehezebb, hogy ezt betartassam vele, de minden tőlem telhetőt megteszek” – hangsúlyozta Tünde.

A család egy emberként aggódott az egykori galériatulajdonosért. Floridában, Dani fiuk lemondta az összes vizsgáját, és felfüggesztette azokra a hetekre a tanulmányait, hogy édesanyjának segítsen és édesapja mellett lehessen. De a milliárdos Magyarországon élő két felnőtt gyermeke sem tétlenkedett. Még egy online orvosi konferenciát is leszerveztek édesapjuk számára. Árpád pedig elérzékenyülve nyilatkozott arról, hogy mennyit jelentett neki a szeretteik támogatása, és megígérte, levonja a megfelelő konzekvenciát a történtekből. „A tanulság, hogy az embernek jobban oda kell figyelnie magára, és nagyon nagy dolog, hogy újraszülethettem” – ezt Árpád már a Polgarnet névre keresztelt YouTube-csatornájukra feltöltött videóban mondta el, ahol további részleteket is mesélnek a szörnyű baleset körülményeiről.

Kiemelt kép: YouTube/Polgarnet

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!