Napi friss

Gáspár Laci: „Már abba is beletörődtem volna, ha basszusgitáros leszek”

Őszintén mesélt azokról az időkről, amikor mindent megtett, hogy a zenével foglalkozhasson, igyekezetét mégsem koronázta siker.

A 43 éves énekes kamaszként egy fél nyáron keresztül bányában dolgozott, de a gyertyakészítő szakma sem áll távol tőle. „Ezt a mai napig nem felejtettem el, a gyertyaöntést azért is szerettük, mert volt egy elvárt teljesítmény, amit ha meghaladtál, akkor azt kifizették. Tudtunk belőle félrerakni – mesélte Laci a Három igazság című YouTube-műsorban. Elmondása szerint nem riad vissza a kétkezi munkától, ugyanakkor vannak dolgok, amelyekhez egyszerűen nincs affinitása. – Gáz-, víz- és központi fűtés szerelőnek tanultam, amit nem szerettem csinálni, csak anyuék miatt jártam oda. Igazából elvégeztem, de nem tudok semmit, tehát ha otthon csöpög a csap, nem tudom megcsinálni, mert nem szerettem. A mai napig így van: amit szeretek, azt tudom csinálni. Amit nem szeretek, azt hiába tanulom, hiába próbálom, azt egyszerűen nem fogom tudni csinálni.”

Noha göröngyös üt vezetett a sikerig, a Balassagyarmatról származó énekes életében mindig a zene volt az első. „Nagyon sokszor próbálkoztam, először 11 éves koromban jelentkeztünk a Tátika című műsorba a lakótelepi barátaimmal, be is kerültünk, de végül a többiek nem szerettek volna jönni, megijedtek. Aztán ott volt például a Kifutó című műsor második évada, ahova szintén bekerültem, de az utolsó pillanatban a készítők úgy döntöttek, mégsem indítják el a szériát. Így jutottunk el a Megasztárig, oda már nem sok reménnyel jelentkeztem. Akkor igazából már abba is beletörődtem volna, ha basszusgitáros leszek.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!