Napi friss

Jákob Zoltán – Leendő párjának egy fontos kritériumnak kell megfelelnie

A milliárdos előre tisztázta, hogy kik azok a hölgyek, akiknek nem ő lesz a jó választás.

Hamarosan a fél ország lesi majd árgus szemekkel, ahogy Jákob Zoltán a Nagy Ő-ként az igazit keresi. Eddig a száztíz milliós Ferrariával csajozott, most majd megteszi néhány szál vörös rózsa is. „Egész életemben a kíváncsiság hajtott. Amikor nem voltam gazdag, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet annak lenni, ők hogyan élnek, hogyan udvarolnak. Most, hogy már elértem ezt a célomat, hasonló indíttatásból vállaltam A Nagy Ő felkérését is. Így akik hasonlóan kíváncsiak, mint én voltam, válaszokat kaphatnak ezekre a kérdésekre, és afféle inspirációként is szolgálhat, hogy hová lehet eljutni, ha teszünk az álmainkért. Az életem szinte nyitott könyv, a különböző közösségimédia-felületeken elég sok mindent megmutatok belőle, így a leendő versenyzők is betekintést nyerhetnek a mindennapjaimba. Ezúttal arra vállalkozom, hogy a kamerák előtt keresem a leendő párom” – nyilatkozta korábban.

Jákob Zoltán az utazás szerelmese, így olyan párt keres, aki hozzá hasonlóan kalandvágyó. „A munkám mellett a legnagyobb hobbim az utazás. Havonta új úti célom van, a világ legkülönbözőbb tájaira repülök, így ha valaki nem szereti az egzotikus helyeket, annak nem én leszek a jó választás” – hangsúlyozta az üzletember.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!