Rendkívül megérintette Szalay Krisztát a több mint harminc évig utcán élő Lakatosné Jutka története. Autóban ülve hallgatta a vele készült rádióműsort, ami annyira felkeltette az érdeklődését, hogy szinte rögtön felkereste személyesen is. A színésznő úgy érezte, hogy meg kell osztania Jutka történetét a nagyközönséggel. Úgy gondolta, ha csak leírja a történetet, akkor nem hinnének neki az emberek, ezért egy közel sem szokványos módszerhez folyamodott. „Mondtam neki egy hétfői vagy keddi napon, hogy akkor én egy hét múlva kint leszek az utcán. Öt napot eltöltök ott, hogy hiteles író legyek”– hozta meg a közel sem hétköznapi döntést. A színésznő elmesélte, hogy a hajléktalanok és a külföldiek rögtön segítettek neki, de a többség számára hirtelen láthatatlan lett.
A Korhatártalanul műsorban azt is megosztotta, hogy mi volt a legnehezebb része ennek a kísérletnek. „Rögtön realizáltam, hogy senki nem fog velem szóba állni. A legnehezebb az volt, hogy elkerültek. Sokan voltak a villamoson, és én felszálltam. A férjem festékes nadrágját viseltem, és nagyon pici smink volt rajtam, picit bebarnáztam a fogamat. Tiszta voltam, mégis az agyuk koszosnak és büdösnek érzett, és eltávolodtak tőlem. Nem tudtam vécére menni, mert nem engedtek be” – idézte fel az emlékeket, amiből később egy színdarab is született.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
