Napi friss

Kiderült, miért cserélte le luxusautóját egy furgonra Galambos Lajcsi

A trombitás fel van készülve a legrosszabbra is.

Egy ország találgatja, mi lesz a trombitaművésszel, akinek a napokban elutasította a bíróság a halasztási kérelmét, amit az egészségi állapota miatt nyújtottak be az ügyvédjével. Decemberben ugyanis jogerősen három év hat hónap börtönre ítélték a hét éve folyó büntetőügyében. Sokan azt feltételezik, Lajcsi csak a börtönt akarja megúszni a kérelemmel, de a tény mellett nehéz elmenni, hogy nemrég két mentőautó is kiérkezett az otthonához. „Nagyon szerettem volna elkerülni, hogy mentőt hívjanak, de sajnos, ez lett a vége. Ez úton is nagyon köszönöm a mentősök szakértelmét, korrektségét. Nagyon megijedtek, hogy nagy a baj, ezért hívtak még egy autót, amiben már komolyabb felszereltség, EKG-készülék és defibrillátor is volt” – mondja  Lajcsi, de rögtön hozzáteszi, szerencsére nem kellett újraéleszteni.

Légzési problémája és a nemrég diagnosztizált két komoly betegsége viszont, nem tagadja, mindent a feje tetejére fordított az életében. „Nyilván vannak a betegségeimmel járó technikai eszközök, amik nélkül én már nem tudok létezni, és ez sok mindent megváltoztatott. A halasztási kérelmünk, és az elutasítására való fellebbezésünk is – ami folyamatban van –, ennek szól. Az életfeltételeimet ugyanis biztosítaniuk kell számomra a börtönben is” – mondja. Ez pedig egyúttal azt is megmagyarázhatja, hogy luxusautói helyett miért egy furgonnal közlekedik – ahogy azt mindenki láthatta, amikor február 15-én lencsevégre kapták a Vértesben, majd Hajdú Péter stúdiója előtt parkolva a napokban a story.hu stábja is megbizonyosodhatott róla. Lajcsival ugyanis a Frizbi TV felvételén találkoztunk és beszélgettünk. „Nem akartam erről beszélni, de hazudni sem fogok. Önök az elsők, akik ezt összerakták – mondja, mikor rákérdeztünk az autócserére.  – Bizony, nem véletlenül járok furgonnal. Ide, Petihez is azzal jöttem, és mindenhova azzal megyek. Oxigénpalack és komoly életmentő felszerelés van az autóban. Fel vagyok készülve a legrosszabbra is” – árulta el lapunknak a zenész. A vele készült exkluzív interjú, ma 19 órakor lesz látható Hajdú Péter  YouTube-csatornáján.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu; A furgonról készült kép csak illusztráció/Fotó: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!