Napi friss

Igó Évát neves színészek bántották – Vajon kikről beszélt a művésznő?

A Vígszínház színésznője máig nem felejtette el a régi sérelmeket.

Több mint negyven éve tagja a színházi életnek, teljesítménye elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott, érdemes és kiváló művésznek is megválasztották. A kezdet és a színpadon való érvényesülés azonban számára sem volt könnyű. „Voltak olyan idős kollégáim, neves színészek, akik nagyon bántottak, amikor kezdtem a pályát. Nem fogok mondani neveket. Azokat a sérelmeket nagyon nehéz elfelejteni – idézte fel a Játszó-társak című YouTube-műsorban, és arcán jól látszott, valóban fájó emlékek jutottak az eszébe. Bár részleteket nem árult el, ahogy egykori kollégáinak személyazonosságát is titokban tartotta, annyit elmesélt, a budapesti színházi világban érték a rossz tapasztalatok, és akkor még nem volt a Vígszínház társulatának a tagja. – Akkor elhatároztam, hogy én nem leszek olyan” – mondta Igó Éva, aki úgy véli, mindez döntés kérdése. A színésznő azt is megosztotta, hogy úgy érzi, közte és fiatal kollégái között működik a kémia, és akárcsak magától, tanítványaitól is megköveteli, hogy a maximumot hozzák ki magukból a színpadon.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!