Napi friss

Bochkor Gábor: „Amikor becsukjuk az üvegajtót, olyan testszégyenítést nyomunk!”

A rádiós nem tagadja, gyűlöli a mai világra jellemző érzékenységet.

A Retro Rádió reggeli műsorában, kedden arról beszélgettek Bochkor Gáborék, hogy a „politikai korrektség beszűkíti a verbális életterünket”, azaz míg régen az ember bármit kimondhatott, addig ma oda kell figyelnie, nehogy megsértsen másokat. „Ugye, Anett, már nem is dicsérhetem meg a kolléganők lábát…” – fordult kolléganőjéhez Bochkor Gábor, aki elárulta: gyűlöli ezt a fajta érzékenységet.

Hogy szemléltessék, mennyire megváltozott a világ, a Szomszédok című sorozat YouTube-on is elérhető videóját játszották be, amiben olyan mondatokat, párbeszédeket gyűjtöttek össze a felvétel készítői, amik ma már sokaknál kivernék a biztosítékot. Bochkor az egykori sorozatban hallottakat ikonikus jeleneteknek nevezte, amiben – a rádiós vélekedése szerint – olyan dolgokat hallani, amit annak idején észre sem vettek az emberek, annyira természetes volt. Ilyen például az a rész, amikor Mágenheim doktor (Kulka János) arról beszél a feleségének, Mágenheim Julinak (Frajt Edit), hogy ideje lenne elkezdeni a szülés utáni fogyókúrát, bezzeg ő milyen könnyen leadta súlyfeleslegét a kanyarónak köszönhetően. Vagy az, amikor Pásztor Erzsi által megformált Janka néni csak úgy megjegyzi, gyerekes dolog a melegség, amiről le lehet szoktatni valakit. A videóban még a színes bőrűeket is négereknek hívják.

A videó-összeállításban aztán ez hangzik el a már említett Mágenheim Julinak a szájából: „Utálom, ha egy nő szülés után elhagyja magát, és csodálkozik, ha utána őt is elhagyják.” Lovász László ezen a ponton jelezte, hogy ezzel a kijelentéssel azért van probléma, ahogy később is vitába szállt Bochkor Gáborral. Bochkor azonban úgy gondolja, a kilencvenes években teljesen normális volt ilyet mondani, majd Schobert Norbi pár évvel ezelőtti, nagy felháborodást keltő mondatát olvasta fel, ami így hangzott: „Sajnos a nők a szülésnél cseszik el, mert úgy gondolják, hogy értéket adtak a férfinak, a családnak. Tényleg adtak értéket, csak a férfi szexualitása ezt az értéket nem tudja értékelni. És amikor 58 kilós nő helyett 78 kilós vagy akár 88 kilós hölgy érkezik döngő léptekkel a hálószobába, a férfiak számára kínszenvedés. Egy darabig megy a pornófilmezés, de nem tudja megkívánni. Így mennek tönkre az emberi kapcsolatok, és így lesznek a gyerekek félárvák, mert a nők felszedik azt a 20-30 kilót, és nem tudják leadni.”

Lovász László szerint ezzel a kijelentés azért is problémás, mert azt sugallja: a férfinak jogában áll elhagyni a feleségét, ha az a szülés után meghízik. Bochkor szerint ha ez nem is joga egy férfinak, azért életszerű, hogy továbbáll, ha már nem kívánja a feleségét. Majd Mágenheim Julcsi mondatára visszatérve, azt monda: „Érdekes, a Szomszédok stábjában akkor senkinek nem volt ezzel problémája. Hány szűrőn mehetett keresztül? És senki sem húzta fel a szemöldökét, mint te” – mondta Lovász Lászlónak, akit gúnyosan PC-királynak nevezett (PC az angol Political Correctness kifejezés rövidítése, magyarul politikai korrektséget jelent – a szerk.).

A rádióműsorból egyébként többször kiderült, hogy a stáb magánbeszélgetéseiben sosem válogatja meg a szavait, és állandó témájuk a meghízott nő. „ Amikor becsukjuk az üvegajtót, olyan testszégyenítést nyomunk…” – mondta Bochkor.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!