Napi friss

Polyák Lilla elárulta, mit gondol a színházi rivalizálásról

A népszerű színésznő úgy érzi, sosem volt baj az önbizalmával.

Polyák Lilla nemrég Lilu, MakeUp/Down című YouTube-műsorában járt, ahol többek között a színházi világra jellemző rivalizálás is felmerült közöttük. Lilu ugyanis felvetette, hogy szerinte a színházi élet sokkal kegyetlenebb, mint a tévés. „Ebben nem vagyok biztos – reagált Polyák Lilla. – A rivalizálás részével nagyon jól zajlott az eddigi pályafutásom, az életem. Lehet, hogy túl szépnek hangzik, de szerencsére nem vagyok egy irigy típus. Mindig azt gondoltam, hogy tök jól elférünk egymás mellett többen is ezen a pályán, és a jó minőségű kolléga felfelé húzza az embert. És minél többen vagyunk erősek egy színpadon, annál erősebb lesz a produkció” – vélekedett a színésznő, aki elárulta, ő kifejezetten jó kapcsolatot ápol azokkal a színésznőkkel, akikkel osztozik egy-egy szerepen. Kifejezetten szereti, hogy tőle eltérőek, ettől még az előadás ugyanúgy jó lehet, bárkivel is látja a néző.

Lilla azt is elismerte: sosem volt gond az önbizalmával, mert van egy egészséges hite, hogy van helye a színházi világban. Végzi a dolgát, ráadásul jól, így biztos fog kelleni. Ha viszont úgy érzi, nem becsülik meg a munkáját, akkor olyan helyet keres, ahol ezt megteszik.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!