Napi friss

G.w.M és exe, Nagy Melanie – Mindketten felrúgták a titkos megállapodásukat

Puskaporos hangulatban teltek az utóbbi napok.

Varga Márk, azaz G.w.M és volt párja, Nagy Melanie adok-kapokjától volt hangos a sajtó az elmúlt időszakban, és nem túlzás, nem kímélték egymást a felek. Kezdődött azzal, hogy a rapper elárulta, annak idején azért nem házasodtak össze, mert Melanie esküvő helyett inkább egy Mercedest kért. Majd érkezett a gúnyos replika az extől: a kocsival úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább, így ő inkább eladja az autót. A rapper ezt követő megszólalásában azt sejtette: Melanie nem mondott igazat a végzettségét illetően – ismeretes, korábban azt nyilatkozta, hogy nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a Nemzetvédelmi Egyetemen. Melanie erre eleinte már nem reagált, mondván, a sárdobálásból kimaradna, de a szerda esti Fókusznak aztán tételesen reagált volt párja szavaira – így elárulta: ha hivatalosan nem is, de a roma hagyományok alapján házasoknak számítottak, és a diplomaosztóján készült képet is megmutatta. A riportból kiderült, jelenleg G.w.M és Melanie egyáltalán nem kommunikálnak egymással, és ami a legérdekesebb: a gyerekeik körüli egyezkedés idején megállapodást kötöttek, hogy egyáltalán nem beszélnek egymásról a nyilvánosság előtt. Melanie szerint volt párja ezt sajátosan értelmezte, de az elmúlt napok fényében kijelenthető: ő sem tartotta magát a paktumhoz.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

Kapható a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!