Napi friss

„Ez a lista hamis!” – Megszólalt a sztárok menedzsere a kiszivárgott sztárgázsikról

Nagy Barbara menedzseli Détár Enikőt, Fésűs Nellyt, Ladinek Juditot és Vásáry Andrét, akikről azt terjesztik, kisebb vagyont keresnek fellépéseikkel.

Nagy felbolydulást keltett a Redditen tegnap megjelent lista, amin több hazai előadóművész állítólagos gázsija szerepel. De ahogy korábbi cikkünkben rámutattunk: a rajta szereplő pénzösszegek korántsem biztos, hogy hitelesek, hiszen már azt sem lehet tudni, hogy ki milyen forrásból jutott hozzá ezekhez az adatokhoz. Ugyanakkor arra tökéletesen alkalmas egy ilyen összeállítás, hogy az emberek azt higgyék, a hazai előadók minimális munkával kisebb vagyonra tesznek szert. De más negatív következményei is lehetnek, ahogy arra Nagy Barbara, az Icon Talent Management vezetője rámutatott. Ő menedzseli Détár Enikőt, Fésűs Nellyt és Ladinek Juditot, és így a három színésznő részvételével életre hívott Dívák című produkciót, de Barbara egyengeti Vásáry André zenei karrierjét is. A lista szerint a színésznők egy 45 perces fellépésért 680 ezer forintot kérnek, míg André ugyanilyen hosszú előadásért 400 ezer forintot. „Az az összeg, amit egy művész a produkciójáért elkér, az nem csak az ő gázsija. Részesül belőle a menedzsment, a technikus, a sofőr – mondja elöljáróban a story.hu-nak Nagy Barbara, akit felháborított a neten keringő lista, akárcsak a hozzá tartozó művészeket is. – Ami leginkább bosszantó, hogy nem a valós összegek szerepelnek rajta, legalábbis ami a három színésznőt és Andrét illeti. Utóbbinál majdnem duplája szerepel a listán, ahogy a Dívák produkciójánál is jóval magasabb gázsi van feltüntetve, mint a valóság. Mindez pedig több szempontból is problémás. Egyrészt a művészeket megítélik, másrészt ha egy rendezvényszervező szembesül ezekkel az összegekkel, akár úgy is dönthet, meg sem hívja az adott művészt, aki így fellépési lehetőségektől esik el. A listán feltüntetett összegek pont emiatt vérlázítóak!”

Felmerül a kérdés: ha a gázsin osztoznak is a produkcióban résztvevők, azt milyen arányban teszik? Azt Nagy Barbara is elismeri, hogy a magasabb fizetséget a művészek kapják, hiszen ők a szolgáltatók, ugyanakkor rámutatott, hogy csak és kizárólag ezekből az előadásokból nem tudnának biztos egzisztenciát teremteni az előadók – a színésznők a Dívák mellett színházban, sorozatokban is szerepelnek. Miután a lista elkezdett keringeni a neten, Barbara a menedzsment Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében tételesen végigvette, hogy egy adott művész gázsija mire megy el: a fellépés csak egy dolog, de ott a technika, a hangszerek, azok karbantartási díjai. Ha vidéki fellépésről van szó, sofőrre is szükség van, akárcsak üzemanyagra. Előfordulnak olyan egyedi felkérések, amire külön ruhát kell vásárolnia az előadónak, nem beszélve arról, hogy az egészségmegőrzésükre is komoly összegeket fordítanak, akárcsak egy esetleges megbetegedés esetén a gyógyulásra. „Arra kérünk minden lehetséges megrendelőt, partnert és szervezőt, hogy minden esetben vegye fel a kapcsolatot a produkciók managemantjével, ahol pontos és valós tájékoztatást kapnak a műsorok tiszteletdíjairól” – zárja bejegyzését Nagy Barbara.

Kiemelt képek: Archív (2); Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!