Napi friss

Szécsi Zoltán a gyerekeiről mesélt: „Rendületlenül hiszem, hogy továbbviszik majd, amit elkezdtem”

Lánya, Julcsi főiskolán tanul, fiai, Zénó és Marci sportemberek.

Több mint tíz éve már, hogy Szécsi Zoltán a Tisza-tótól öt kilométerre lévő Kömlőn a nagyszüleitől örökölt 140 hektáron gazdálkodik. Titkon reméli, hogy a gyerekei is továbbviszik majd a vállalkozást. „Amíg a gyerekek kicsit voltak, érdekelték őket az állatok, hogy fel lehetett ülni a traktorra, így kéthetente hétvégén, amikor Julcsi és Marci is velem volt, általában Kömlő környékére szerveztük a programokat. Közben ettünk egy jó halászlevet, hajókáztunk, horgásztunk a Tisza-tónál. Azóta mindhárman nagyok lettek. Julcsi főiskolás, Marci és Zénó is sportember, így elárulom, ilyen hétvége rég volt az életükben. Én azonban rendületlenül hiszek abban, hogy továbbviszik majd azt, amit én elkezdtem, még akkor is, ha most egyikőjük élete sem efelé halad. Talán húsz év múlva fordul a kocka. Julcsi akár grafikusként is kedvet kaphat még hozzá, a fiúk pedig a sportkarrierjük után, 35-40 éves korukban talán jó alternatívát látnak majd a szarvasmarha-tenyészetben, ahogy egykor én is – magyarázta nemrég a Bestnek. – Persze nehéz megjósolni, hogy mi történik addig a világban, de bizakodó vagyok, hogy a gazdálkodásra mindig lesz igény.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!