Napi friss

Kamarás Iván ritkán látott fiáról: „Szerintem Igor időnként azt gondolja, hogy ő az apukám”

A színész és gyereke nemrég együtt volt látható a Sztárban Sztárban.

Kamarás Ivánnak a nagyfia, Igor segített felkészülni a TV2 show-műsorának legutóbbi adására, ahol a színész a magyar hiphopzenekar, az AK26 előadóját, Hirót formálta meg. A produkciót megelőző kisfilmben apa és fia együtt szerepeltek, ami azért nagy szó, mert Iván nagyon ritkán enged bepillantást családi életébe. Egy évvel ezelőtt a Best magazinnak nyilatkoztak közösen – abban a cikkben velük együtt szerepelt a színész kisebbik fia, Zalán is. Akkor Iván így mesélt az egyetemen médiát tanuló Igorról: „Látom rajta, hogy szeret szerepelni, szerintem bemondóként, házigazdaként, ʼinterjúvolókéntʼ, azaz mint műsorvezető is tehetséges. Talpraesett, rendkívül jól fogalmaz, komolyan veszi, amit csinál.” A színész akkor azt is megosztotta, úgy látja, nagyfiában komoly felelősségtudat és bölcsesség lakozik. „Gyakran meglep, milyen éretten gondolkodik, akár nálam is érettebben. Néha úgy érzem, megfordulnak szerepek, és én vagyok a gyerek, akit kioktatnak. Szerintem Igor időnként azt gondolja, hogy ő az apukám.”

Annak idején egy kicsit Igor is mesélt édesapjával való kapcsolatáról.A mai napig sok mindent megosztunk egymással, sok mindenben kikérem a véleményét, nagyon jó tanácsokat szokott adni. Ugyanakkor szerintem bármilyen idős is leszek, bizonyos tekintetben a kisfiaként tekint majd rám, ahogy a legtöbb szülő teszi, ezt nem lehet kinőni. Igazi szövetség a miénk. Emberileg és szakmailag is felnézek rá, inspiráló személyiség számomra. Példamutatónak tartom azt, ahogy fizikailag karbantartja magát, és nagyra becsülöm a színészi elhivatottságát is. Jó érzés, hogy a médiatanulmányaim terén kapaszkodót ad, nem vagyok magamra utalva. Ugyanakkor nem félek attól, hogy Kamarás Iván fiaként be lennék skatulyázva. Önmagában nem előny az, hogy híres az édesapám, a lehetőségeket nekem kell tudni kihasználni, nem szabad hátradőlnöm” – mondta korát meghazudtoló bölcsességgel Igor.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Sztárban Sztár

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!