Napi friss

Összeházasodott Kulcsár Edina és G.w.M – Ezt üzente a rapper újdonsült feleségének a nagy napon

A lagzit majd csak kislányuk születése után tartják meg.

Szombaton hivatalosan is összekötötte életét Kulcsár Edina és párja, G.w.M. Az egykori szépségkirálynő fehér ruhában mondta ki szerelmének a boldogító igent, míg a rapper egy  mustársárga öltönyben állt az oltár elé. „Nagy nap volt ez! Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök.😅 Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt, ami kiváltaná, de megtörtént, és te vagy az első, egyben utolsó is!🤔 Megváltozott minden, mióta együtt vagyunk, sokkal jobb minden, és ezeket nem lehet szavakba önteni! 🙏🏽 Köszönök neked mindent, drága gyönyörű feleségem!❤️‍🔥 U.i.: A nagy buli pótolva lesz a baba születése után!😅 Megnősült G 🙏🏽♾️❤️‍🔥” – osztotta meg G.w.M az Instagram-oldalán.

A pár egy hónappal ezelőtt adott közös interjút a Storynak, abban Edina elárulta, az esküvő kapcsán több száz ember neve merült már fel. „Kapható vagyok mindenre. Abszolút közös nevezőn vagyunk Márkkal, és úgy vagyunk vele, hogy adjuk meg a módját, mert ő először és mindketten utoljára házasodunk. Hisszük, hogy a végállomásai vagyunk egymásnak, és hogy ez a szerelem örökké fog tartani.” G.w.M akkor azt mondta, számára az egész esküvőkben a legfontosabb rész az lesz, hogy az Úr előtt kelnek egybe. „Történjék bármi, én életemben egyszer nősülök. Kulcsár Edinát veszem el, soha senki mást!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!