Napi friss

Agárdi Szilvi tízévesen kölcsönkapott egy Kovács Kati-lemezt: „Azóta sem adtam vissza”

Hanem karcosra játszotta, aminek meg is lett az eredménye a Csináljuk a fesztivált! színpadán.

Annak idején, 2012‑ben a The Voice­ versenyzőjeként ismerte meg az ország az akkor 17 éves lányt, aki úgy tűnik, most, 2023-ban ért fel a csúcsra. Ő repítette ugyanis a győzelemig ­Kovács Kati egykori dalát, az Úgy szeretném meghálálnit a Csináljuk a fesztivált! című műsorban. „Gyerekkorom óta ismerem ezt a dalt, 10 évesen kaptam kölcsön egy Kovács Kati-lemezt, amit azóta sem adtam vissza a gazdájának – vallotta be Szilvi. – Karcosra játszottam, és fejből fújtam a rajta lévő számokat, köztük ezt is. A szüleim mesélték, hogy ez a dal szólt az esküvőjükön, amikor köszönetet mondtak a szüleiknek. Édesapám és édesanyám 42 éve házasok, gyönyörű példát adva nekem is. Ezért is olyan különösen jó érzés, hogy most ezt a dalt énekelhettem. Évekkel ezelőtt találkoztam először Kovács Katival egy televíziós forgatáson, hamar megtaláltuk a közös hangot. Aztán most, a Csináljuk a fesztivált! döntőjében újra volt alkalmunk beszélgetni. Rögtön azt kérdezte, milyen dalt fogok énekelni. Mondtam neki: ’Kati, a te dalodat’, és ennek is nagyon örült. A győzelemkor úgy éreztem, hogy őt is fel kell hívnom a színpadra.”

A díjátadás megható pillanata (Fotó: Archív)

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!