Napi friss

5 + 1 jel, hogy Király Viktor és felesége házassága válságban van

Jó ideje azt pletykálják, hogy magánéleti problémákkal küzd a 38 éves énekes és neje, Virág Anita.

Noha Viktor sokáig nem kívánta kommentálni a szakításukról szóló híreket, a Story magazinnak nemrég megszólalt, és igyekezett eloszlatni a kételyeket. „Minden rendben van velünk!” – jelentette ki. A Blikk szerdai cikke alapján azonban nagyobb a baj, mint azt sokan gondolták. A lap informátora szerint a feleség már el is költözött közös kisfiukkal, Kolennel a családi fészekből. Lássuk, milyen apró, ám annál beszédesebb jelek mutatnak arra, hogy tényleg komoly válságban lehet a sztárpár házassága.

1. Felesége nélkül ment Ázsiába

Egyes pletykák szerint Viktor és Anita házassága már hónapokkal ezelőtt, az Ázsia Expressz forgatását megelőzően megromlott, és nem véletlen, hogy az énekes nem a feleségével, hanem testvérével, Király Lindával vett részt a TV2 kalandrealityjében.

2. Kevesebb fotó a közösségi felületeiken

Míg korábban szinte nap mint nap szerelmes fotókkal árasztották el a közösségi oldalaikat, addig ma már szinte egyáltalán nem posztolnak közös képet. Viktor a Story magazinnak ugyanakkor azt állította: tudatos döntés volt a részükről, hogy beszüntették a családi szelfiket. „Kimondottan büszke vagyok rájuk, viszont húztam egy határt, miszerint a közösségi oldalaimon kevesebbet mutatom őket, és kicsit többet beszélek a szakmáról.”

3. Beszüntetett kommentek

Korábban még nyilvánosan vallottak egymásnak szerelmet, kommentben szívecskézték a másik fotóit, bejegyzéseik mára azonban teljesen inaktívvá váltak egymás közösségi oldalán.

4. Magányos Valentin-napi köszöntő

Tavaly február 14-én még közös fotóval jelentkeztek a szerelmesek napján, addig idén már külön töltötték az ünnepeket. „A világ tele van olyan sok emberrel, olyan kevés szeretettel. Ma szeressünk együtt. Boldog Valentin-napot!” – írta a Instagram-bejegyzésében Anita, aki a Valentin-napi fotón ezúttal teljesen egyedül látható.

5. Furcsa névnap

„A világ legfinomabb névnapos puszija!” – köszöntötte kisfiát közösségi oldalán Anita, és egy friss közös fotót is megosztott Kolennel. Viktor eközben egy babakori képpel emlékezett meg gyermeke névnapjáról.

+ 1 Elhidegült sógornői viszony

És ha ez nem lenne elég, úgy néz ki, a Király család is megszakította a kapcsolatot Viktor feleségével. Viktor nővére, Király Linda egy ideje nem lájkolja a sógornője által megosztott bejegyzéseket, sőt ki is követte őt az Instagram-oldalon. Éppúgy, ahogyan Anita is a férje testvérét.

Király Viktor a minap Instagram-oldalán jelentkezett be egy 24 órián át elérhető történetben, amiben feleségével, Virág Anitával közösen promotálják az énekes következő klipjét. A felvételt egy kávézóban rögzítették.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!