Napi friss

Alec Baldwin évekre börtönbe vonulhat: „Még egy híres színész sem állhat a törvények felett”

Az ügyész szerint nincs bocsánat: vádat emelt ellene, mert úgy látja, igenis az ő hanyagsága vezetett a tragédiához.

Az ügyész szerint nincs bocsánat a történtekre. Egészen sokáig úgy tűnt, Baldwin biztos benne, mindenféle büntetés nélkül megússza azt, hogy ha véletlenül is, de kioltotta egy ember életét. Úgy gondolta, neki nincs felelőssége abban, hogy valaki éles lőszerrel töltött pisztolyt adott a kezébe a Rust című westernfilmje forgatásán, amivel aztán a jelenet beállítása közben lelőtte az operatőrt, Halyna Hutchinst. A Santa Fé-i ügyész azonban másképp látja, és úgy véli, nem csupán a filmproducerként kell felelnie a Hollywood történetében szinte példátlan balesetért, hanem az egyik főszereplőként is. Nemcsak a kellékfegyverekért felelős fiatal, alig 25 éves, teljesen tapasztalatlan nő hibázott ugyanis végzetesen – akit egyébként nem is alkalmazhattak volna a forgatáson, mert nem volt meg hozzá a képesítése –, hanem Baldwin is megszegett több szigorú előírást a vádirat szerint. A fegyverbiztonságról szóló oktatás közben a mobiltelefonján csevegett, és nem tartott be alapvető előírásokat, például nem ellenőrizte a kezébe adott pisztolyt. Az emberek irányába tartotta a fegyvert, pedig forgatásokon ez tilos, és vizsgálatok szerint nem mondott igazat, amikor az állította, hogy nem húzta meg a ravaszt. Hanyagsága pedig egy fiatal anyuka életébe került. „Még egy híres színész sem állhat a törvények felett – jelentette ki az ügyész. – Az embereknek szembe kell nézniük a tetteik következményeivel. Halyna Hutchins megérdemli, hogy a bíróság előtt igazságot szolgáltassanak neki.” A színész továbbra is az ártatlanságát hangoztatja, és nagyon fel volt háborodva a vádemelésen.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!