Amióta szent a béke Weisz Fanni családjában, ismét felértékelődtek a családi programok, a közös ebédek és persze az ünnepek is. „Emlékszem, mennyire féltem, amikor hosszú idő után először léptem át a nagyszüleim házának küszöbét – mesélte Fanni a Story téli különszámában. – Cikáztak a gondolataim, mit szólnak majd hozzám, egyáltalán megölelhetem-e őket. Mielőtt megszólalhattam volna, a nyakamba borultak. Ezt teszi a végtelen szeretet. Amilyen gyakran csak tudunk, megyünk hozzájuk Pécsre látogatóba. De nagy erővel győzködjük őket, hogy mielőbb költözzenek fel Pestre, mégis jobb lenne, ha egy kupacban lenne az egész család. Eddig ők vigyáztak rám, most már én szeretném óvni őket” – mondta Fanni, majd édesanyja, Ágnes hozzátette: „A szüleim hetven felett járnak, és ha ne adja isten, bármi történne velük, nem tudunk csak hirtelen ott teremni. De hogy végül sikerül-e rábírni őket, hogy hagyják ott a már jól megszokott életüket, az számomra is óriási kérdőjel.”
Fanni, mint elárulta, most férfi nélkül él, de szeretetben nincs hiány az életében. „El vagyok kényeztetve, anya itthon lát el minden jóval – isteni bejglit és méteres kalácsot készít –, mamáék meg Pécsen.” „Kislányom, te is ügyesen boldogulsz a konyhában! – mondta Fanninak címezve az édesanya, és mint mondta, a lánya az élet majd’ minden területén megállja a helyét. – Még most is rácsodálkozom, hogy a lányom felnőtt nő, aki háztartást vezet, intézi az életét, és olykor ő mondja meg nekem, mit csináljak, mit viseljek. Egyre gyakrabban fordul elő köztünk szerepcsere, amikor én hagyatkozom ő rá. De ez így van rendjén.”
Kiemelt kép: Marsalkó Péter
