Napi friss

Köböl Anita társkeresőn ismerkedett: „A csalódás után azonnal töröltem is magam”

A műsorvezető egyedülálló anyaként sem mondott le a teljes családi életről.

Köböl Anita magabiztosan alakítja kislányával, Lénával közös életét, a műsorvezető sokszor vágyik arra, hogy teljes családként élhessenek, több társkeresőre is regisztrált. „Úgy gondoltam, teszek egy próbát, mert az egy egyértelmű szándék, kinyilatkoztatása annak, hogy szeretnék párt találni. Valaki úgy gondolta, jó móka hazugsággal indítani, de hamar kiderült: egy fake profillal beszélgetek. A csalódás után azonnal töröltem is magam. Persze tudom, hogy sokan az internetes társkeresőkön találták meg egymást, de nekem ebből hiányzik az első személyes találkozás varázsa. Három éve vagyok egyedül, ezalatt egy udvarlóm volt, akivel elkezdett közöttünk kialakulni a kapcsolat, aztán ő kihátrált. Most kevesebb időt tudok ismerkedésre fordítani, de annak erősen hitet adok, hogy egyszer csak egymásba botlunk” – mesélte rendhagyó módon a saját #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!