Napi friss

Keresztes Ildikó: „A Jóisten védőpáncélt adott rám, hogy ne haljak meg minden nap”

Nagyon nehezen enged bárkit is közel magához, de van egy-két eset, amikor kivételt tesz.

Úgy gondolja, hogy sokszor a mélyebb hangja és a megjelenése miatt tévesen ítélik meg az emberek, és barátságtalannak tartják. „Ez egy jó védekezési álca is. Nem azért, mert én fel akartam venni ezt az álcát, hanem a Jóisten úgy gondolta, hogy amúgy is hiperézékeny vagyok, ezért adott valami védőpáncélt rám, hogy ne haljak meg minden nap” – vélekedett a KORKÖR című műsorban. Voltak időszakok az életében, amikor be akarta bizonyítani, hogy nem olyan kemény, mint ahogy azt sokan gondolják róla, de ez mára változott. „Nem akarok már annyira megfelelni a világnak. Én úgy gondolom, ha valaki valóban kíváncsi, hogy milyen Keresztes Ildikó, az közelebb merészkedik, és nem fog ítélkezni.” Válaszolt arra a kérdésre is, hogy mennyire engedi közel magához az embereket. „Nagyon nyitott vagyok, az első esélyt mindenki megkapja. Valóban oda, egészen mélyre nagyon nehéz bejutni, és ahhoz nagyon sokat kell bizonyítani már.” Kiderült, hogy voltak azért szerencsés próbálkozások is, ezek a barátságok mai napig tartanak. „Nekem a legeslegjobb barátnőim közé tartozik ma már egy-két olyan lány, aki a rajongóim voltak. Ehhez nyilván nagyon sokat kellett egymás felé bizonyítani” – mondta el az énekesnő.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!