Napi friss

Muri Enikőnek segítettek a megérzései – Megúszott egy halálos autóbalesetet

Az énekesnő spirituális beállítottságú, és most azt is elárulja, miért mondják róla az ismerősei, hogy boszi.

Voltak nehéz periódusai, amikor ő is asztrológushoz fordult, de mára ráébredt, semmi nem vezeti őt biztosabb kézzel az útján, mint a saját megérzései és a lépések, amiket az álmaiért, vágyaiért tesz. „Nem kívülről kell a csodát várni, az mindig belülről jön – vélekedik Muri Enikő. – A cselekvés erejében hiszek, mert bármi jó könnyebben megtörténik velünk, ha nyitottak és aktívak vagyunk, mintha csak otthon ülünk ölbe tett kézzel, és várjuk, mondjuk, egy jóslat beteljesülését. Minden változás belőlünk fakad. Így történt ez az én életemben is, amikor hat évvel ezelőtt úgy éreztem, most már többre, másra van szükségem, mint a szólókarrier, tartozni szerettem volna valahová, és ezért elkezdtem lépéseket tenni. Így érkezett meg először az életembe a Sugarloaf, majd a párom.”

Nem sokon múlott

Enikő erősen hisz az univerzum által neki küldött jelekben. Úgy érzi, a felsőbb hatalmak általában arra hívják fel a figyelmét, hogy lassítson. „Az egy erős jel, ha állandóan piros lámpát kapok – meséli. – Olyankor tudom, már megint csak rohanok át az életemen, és vissza kell vennem a tempóból, különben baj lesz. Amikor például egyszer Nyíregyházára indultam volna a szüleimhez, Szabi megkért, hogy mielőtt elindulok, mosogassak el. Nem volt kedvem hozzá, de megtettem. Nem sokkal később az autópályán óriási halálos baleset volt néhány száz méterrel előttem. Ha Szabi nem hív vissza mosogatni, akár én is lehettem volna az egyik ütköző. Olykor az élet csak pillanatokon múlik, és tényleg olyan, mintha angyalok vigyáznának ránk.”

Tóth Szabival a Nyerő Párosban (Fotó: RTL Sajtóklub/fotocentral.hu)

Tenyérjós segített mérlegelni

Enikő nem az a típus, aki jósnőhöz jár, de egyszer, fontos döntéshelyzetben megkérte egy tenyérolvasásban jártas barátnőjét, segítsen mérlegelni, merre tovább. „Elmondta, hogy az egyik úton semmiképp ne induljak el, mert ott csak fájdalom és csalódás érne. A másik nehezebbnek tűnik, de hosszú távon az a helyes, az hoz majd nekem megnyugvást és boldogságot. Az utóbbin indultam el, és ugyan kemény munka volt, de nagyon megérte. Azóta is hajlamos vagyok arra, hogy a nehezebb utat válasszam, soha nem a kisebb ellenállás felé megyek, mert attól nem fogok fejlődni. Bármilyen fájdalmas is, szeretek a saját káromon tanulni, és megbirkózni az elém gördülő akadályokkal” – vallja az énekesnő, aki mindig a megérzései alapján dönt. A környezete gyakran nem is érti, mit miért tesz, hiszen látszólag nagyon jó lehetőségekre is mondott már nemet. „Ezekről utóbb mindig kiderült, miért nem lett volna jó, ha ott vagyok – meséli. – Vagy befulladt a produkció, vagy néhány hét múlva még sokkal jobb lehetőséget kaptam, amivel nem tudtam volna élni, ha arra a másikra, akkor, ott igent mondok. Az élet tehát előbb-utóbb mindig visszaigazolja, hogy helyesen döntöttem. Ha mást nem, azért, mert tanítani akart nekem valamit.”

Muri Enikő és Tóth Szabi

Három éve vannak együtt. Sokáig azt hittük, csak kollégák, a kapcsolatukat sikeresen eltitkolták. Hivatalos párként a Nyerő Páros című műsorban debütáltak. A kamerák előtt elárulták: ugyan nem túl kitárulkozók, a kapcsolatuk otthon, a négy fal között romantikus. Büszkén vállalják egymást, de nem akarnak mindent megmutatni.

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!