Napi friss

Brooke Shields nemi erőszak áldozata lett: „Az járt a fejemben, hogy valahogy ússzam meg élve”

Az elkövetőről csak annyit árult el: egy idősebb filmes szakember volt.

Annak idején sok vitát váltott ki, hogy korai filmjeiben a tini színésznőt túlszexuálizálva szerepeltették: a Pretty Babyben 12 évesen egy gyerekprostituáltat játszott, a Kék lagúnában 15 évesen szerelmes jelenetei voltak, igaz, a meztelen felvételek során testdublőrt is használtak. Az viszont csak most derült ki, milyen súlyos trauma érte a színésznőt: 22 éves korában egy idősebb, a filmvilágban dolgozó férfi megerőszakolta. A bántalmazója nevét nem árulta el. „Miután végeztem a Princetonon, szerettem volna visszatérni Hollywoodba. Munkavacsorán voltam egy férfival, akit már ismertem korábbról, és mindig rendes volt hozzám, aznap este lehetséges filmprojektekről beszéltünk. Az illető meggyőzött, hogy menjek fel vele a szállodai szobájába, hogy onnan hív nekem egy taxit. Meg sem fordult a fejemben, hogy bármi mást akar. Egy pillanatra magamra hagyott. Amikor visszatért, anyaszült meztelen volt, és letámadott, egyszerűen lebirkózott. Teljesen lefagytam, és halálra rémültem, csak az járt a fejemben, hogy valahogy ússzam meg élve, és jussak ki onnan. Attól féltem, hogy megfojt – idézte fel a szörnyű pillanatokat egy dokumentumfilmben. Azt is elárulta, hogy az erőszak közben testen kívüli élménye volt – mintha nem is vele történne mindez. Amikor vége lett, taxiba vágta magát, és hazafelé végigzokogta az utat. Mint mondta, sokáig nem is tudatosult benne, hogy nemi erőszak áldozata lett, magát okolta a történtekért, hogy miért ment fel a férfihoz, miért nem védekezett erősebben. És hogy miért hallgatott évtizedeken át, és miért csak most 57 évesen árulta el, mi történt vele? – Sokáig próbáltam eltemetni magamban a történteket, fogalmam sem volt, valaha képes leszek-e beszélni róla. Több év terápiájába került, hogy végül meg tudtam tenni” – mesélte a színésznő.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!