Napi friss

Török Ádám: „Danika az életem főműve”

A 75 éves rocklegenda a Best magazinnak adott hosszú interjút, amiben fiáról is beszélt.

Az énekes-fuvolistáról azt mondják, imádták a nők. „Én is imádtam őket ‒ ismerte el, s amikor arról faggatta az újságíró, mitől függött, hogy megnősül, vagy csak múló kaland és szép emlék egy-egy hölgyhöz fűződő kapcsolata, elárulta miért, és hányszor házasodott. ‒ Negyedik házasságomban élek, Dórikával 18 éve vagyunk együtt… Akikbe nagyon szerelmes voltam, azt mind elvettem feleségül. Az elején nagyon belehúztam, 20 és 22 éves koromban nősültem először és másodszor, aztán jött a harmadik felségem, vele évtizedekig éltünk együtt, tőle van Danika fiam, aki életem főműve.” Nehéz elhinni, hogy ennyiszer választotta a kötöttséget az egykori hippikirály. „Hippi voltam, lélekben az is maradtam, így a szabadságomra a feleségeim mellett is mindig gondosan ügyeltem ‒ ismerte el Ádám és elárulta, nem csak házasodni, válni is jól tudott. ‒ Amikor elmúltak az érzelmek, a feleségeim elintézték a válást. Harag nem volt köztünk, sőt amióta megszületett a kisunokánk, a harmadik feleségemmel még barátibb lett a kapcsoltunk.”

Kiemelt képek: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!