Napi friss

Balla Eszter: „Egy operatőr feleségének lenni nem könnyű”

A színésznő férje rengeteget dolgozik.

A járvány idején teljesen parkolópályára került, majd’ két évig otthon volt, amikor is gyerekeket nevelt. Mint mesélte, viszonylag hamar rádöbbent arra, mennyire hiányzik neki a hivatása, illetve hiányoznak a kollégái, és amikor végre visszakerült a megszokott körforgásba, minden a helyére is került. „Azt mondtam, hogy valamin változtatnom kell. Pedig nehezen döntök az életemmel kapcsolatban, nehezen változtatok. Mindig szerettem sodródni, vagy azt, hogy majd más eldönti helyettem: a férjem, az anyám, csak ne én! – mondta a színésznő a Makeup/Down című műsorban. – És egy jó évembe került, hogy ebből lelkileg kijöttem. És hogy azt éreztem, felkészültem arra, hogy most már mindjárt iskolás lesz mindegyik gyerekem, és én egy dolgozó nő szeretnék továbbra is lenni – hangsúlyozta. Szerencséje volt, mert csupa olyan munka találta meg, amikről addig álmodni sem mert. És noha hálás, hogy újra dolgozhat, az első helyen továbbra is a családja áll, a magánélete felülírja a karrierjét. – Alapvetően a férjemből (Garas Dániel operatőr – a szerk.) fakad ez a dolog, illetve a személyiségemből. Sosem akartam ’félrerakni’ magam teljesen, meg nem is tudom… Szeretem a hivatásomat. És sosem felejtettem el azt, hogy egyszer majd kirepülnek a gyerekek, és akkor ott maradok, hogy ki vagyok meg mi vagyok. Tehát nagyon fontos, hogy az embernek a gyerekek mellett is legyen mit csinálnia, ami ő. De egy operatőrfeleségnek lenni szerintem nem könnyű. Ők rengeteget dolgoznak, és valakinek fel kell nevelnie a gyerekeket” – tette hozzá nevetve.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!