Napi friss

Tóth Andi: „Szeretném a párkapcsolatommal, álmaim kutyusával és az otthonunkkal a lelki békét megteremteni”

Nagy álma vált valóra, hogy a Sztárban Sztár zsűrijében foglalhat helyet, de jelenlegi életének minden területén a harmóniáé a főszerep. Boldogságát mégsem meri elkiabálni.

Tóth Andi sokszor mesélt róla, a kezdetek mennyire nem voltak könnyűek számára, és hogy a karriere elején sokan becsapták, kihasználták, és igazából senkire sem számíthatott. És noha közel tíz éve a figyelem középpontjában van, igazából sokáig nem ment neki jól a szekér. Az elmúlt években viszont ez megváltozott, a Lejtő című albuma meghozta számára a sikert. A magánélete is révbe ért, hiszen Marics Petivel több mint fél éve alkotnak egy párt, mi több, a napokban ténylegesen össze is költöztek. Ráadásul kertes házra esett a választásuk, ami régi álma volt Andinak, főleg, hogy így végre kutyája is lehet.

De egy másik nagy álma is beteljesült azzal, hogy az idei Sztárban Sztár zsűritagja lett. Mégis amikor a produkció sajtótájékoztatóján arról kérdeztük, boldog-e, habozva felelt. „Mi az a boldogság? – kérdezett vissza nevetve, majd komolyra fordította a szót. – A boldogság számomra pár pillanat az életben, amit igyekszem értékelni, és igyekszem hálás lenni a Jóistennek, hogy megadta nekem. Elértem azokat a dolgokat, amiket szerettem volna a karrieremben. Elértem, hogy zsűriszékben ülök, aminél nem hiszem, hogy van feljebb. Úgyhogy idén szeretném végre megélni a jó pillanatokat, kicsit lassítani, és a párkapcsolatommal, álmaim kutyusával és az otthonunkkal lelki békét teremteni. Szeretnék kevésbé frusztrált lenni, mint az előző években.”

Andi annak kifejezetten örül, hogy a párjával együtt ülhetnek majd vasárnap esténként a TV2 stúdiójában. „Mondják, hogy párként nehéz együtt dolgozni, és egy pillanatra bennünk is volt bizonytalanság, hiszen Peti nagyon laza, én viszont épp az ellenkezője vagyok. De közben meg az van, hogy én pont ezért szeretem őt, és fordítva ugyanez. Szóval mi örülünk ennek a lehetőségnek, főleg, hogy a szakmánk sokszor ellehetetleníti a kapcsolat fenntartását, de így legalább itt együtt tudunk lenni” – tette hozzá az énekesnő, aki szerint kamerák előtt is magukat fogják adni. Így ha Peti mond valami cukit, biztos dob neki egy puszit, de ha úgy adódik, a nemtetszését is kifejezi majd.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!