Napi friss

Papp Gergő már nem hisz a házasság intézményében

Annak idején sem ő akart összeházasodni immár volt feleségével.

Papp Gergő manapság egyre ritkábban ad betekintést a magánéletébe. Válása után interjút sem igazán ad, mára pedig szinte minden felkérést elutasít. Egy reggelis téma kapcsán azonban hajlandó volt elárulni, hogy ma miként vélekedik a házasság intézményéről. „2005-ben volt az esküvőm, az már rég volt, 18 évvel ezelőtt, és nem én akartam. Nem mindig a pasinak a vágya, de elfogadtam, nagyon jó néven is vettem, szerettem, mert megéreztem ennek a pluszhozadékát. Mostanra viszont azt gondolom, hogy annak érdemes összeházasodnia, aki tényleg hisz abban, hogy örök életre el tudja idejében azt dönteni, hogy márpedig ő azzal az egy emberrel fogja leélni az életét, és csak őt fogja tudni szeretni” – mesélte a Reggeli műsorvezetője, aki nem ecsetelte, mivel tudták végül „rábírni”, hogy nősülésre adja egykor a fejét. És bár 2020-ban a műsorvezető elvált, az, hogy egykor remek szövetséget alkottak feleségével, semmi kétség. Arról nem beszélve, hogy fiukon kívül egy másik „gyerek” is örökre összeköti kettőjüket, hiszen a híres Pimasz úr ott alszik című műsort is együtt találták ki és forgatták le operatőr exnejével.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!