Napi friss

Korda Györgynek köszönhette a karrierét Jimmy

Gyuri bácsi egy több évtizedes titokról rántotta le a leplet.

A Zámbó család körül mostanában zajlanak az események. A Király című sorozat hétről hétre nagy hullámokat vet a médiában, a Csináljuk a fesztivált! című  műsorban pedig Korda György mesélt el egy eddig nem ismert történetet. A 84 éves táncdalénekes sok évvel ezelőtt az ORI (Országos Rendezői Iroda) elnöke volt. Ez volt az a szervezet, ami egy személyben döntött az előadói engedélyek kiadásáról. Aki nem kapta meg, nem léphetett fel. Egy napon aztán besétált az irodába egy meglehetősen extravagáns figura, Zámbó Imre, aki ilyen-olyan okoknál fogva nem nyerte el a az ítészek tetszését. Ezt azonban Korda nem hagyta annyiban, és nemes egyszerűséggel annyit mondott: „Ha őt elkülditek, én felállok, és hazamegyek.” Így aztán Jimmy megkapta az engedélyt, a többi pedig már történelem. Ennek fényében érdekes belegondolni, mi lett volna, ha Korda György nem emel szót az ifjú titán mellett, ki tudja, talán az ország a Király nélkül maradt volna.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!