Napi friss

Ihos József, azaz Kató néni: „A rendőrök azt hitték, bolond vagyok”

Színpadi szerepe miatt kellemetlen helyzetbe került.

Az újévi pezsgős dugó durranása Kató néni nélkül sem lenne az igazi. Ihos József, azaz Kató néni ma is aktív, vidéken él a párjával, a meleg családi fészekből indul a fellépéseire. „Több mint harmincöt éve vagyok a pályán, ez alatt egyetlen szilvesztert sem töltöttem magánemberként, idén sem volt másképp – mesélte a Storynak. – Az 1980-as években történt az eset, amikor Kató néni a reneszánszát élte. Egy céges rendezvény szilveszteri bulijára kaptam meghívást. Azt kérték tőlem, Kató néniként beöltözve érkezzek a hátsó bejáraton, mert meglepetésvendég leszek. Mivel az előző fellépésen öltönyben voltam, útközben a Polski Fiatban öltöztem át. A rendőrök kendővel a fejemen szondáztattak, azt hitték, bolond vagyok. Odaérek a helyszínre, kopogok, a portás bácsi kinyitja az ajtót, majd azt mondja: „Mama, húzzon haza! Ez nem magának való.” Igen ám, de akkoriban nem volt mobiltelefon, így nem jutottam be a házba. Elmaradt a fellépésem, amiből kis híján per lett, mert a szervezők azt hitték, én nem mentem el a helyszínre.”

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!