Napi friss

Gundel Takács Gábor Vágó Istvánról: „Néha szemét volt”

Bár mindketten a kvízműsorok ikonikus házigazdái, Gundi szerint nagyon más a stílusuk.

Gundel Takács Gábor szerint mindig nagy vitát vált ki, ha egy bejáratott műsorra új műsorvezetőt kérnek fel. Tévés karriere során nem is nagyon ment bele ilyen helyzetekbe, csupán egyszer tett kivételt, amikor elvállalta a Legyen Ön is milliomos! című kvízműsort, amit korábban hosszú éveken át Vágó István vezetett, és amit a mai napig az ő nevéhez kötnek a nézők. Mivel Vágó után, de még Gundi előtt már ült a kvízmester székében Fábry Sándor és Friderikusz Sándor is, a tévés úgy látta, ő is elvállalhatja a kérdező szerepét. Másrészt nem titkolja: szerette a műsort, és vágyott rá, hogy egyszer vezethesse. Azt azonban Gundi tudta, másképp fogja vezetni, mint elődei, erről a Szavakon túl legutóbbi adásában mesélt. A Vágó István és közte lévő különbözőségre pedig külön ki is tért. „Én nagyon más vagyok, mint a Vágó. Ő a tanár úr, ami kicsit be is határolta. A karrierének – túl azon, hogy elkezdett politizálni – az is vetett véget, hogy nagyon erősen determinálódott a tanár úr figurában. És utána nem tudtak neki olyan műsort adni, amiben ez a figura működőképes lett volna. Én így látom kívülről, lehet, erről vele lehetne beszélni, nyilván árnyaltabban látta – mondta Gundi, és így folytatta: – Ő néha szemét volt, néha félrevezetett. Én meg nem. Én együtt játszom vele (a játékossal – a szerk.), együtt gondolkodom vele, én a játékot élvezem” – sorolta, és hozzátette, ily módon belőle sosem lesz Vágó István utóda.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; Archív