Napi friss

Hiába a rózsaszín ruha, Kovács Patríciát sokáig fiúnak nézték

Viselkedése is hozzájárult ehhez, ugyanis elég csintalan volt.

Leginkább azért, mert fiús kislány volt, és úgy is viselkedett. „Mivel rövid hajam volt, és egy időben nem voltam hajlandó felvenni a kétrészes fürdőruha felső részét, sokan nem is vették észre, hogy tulajdonképpen kislány vagyok – mesélte egykor Patrícia. – Anyukám sokáig emlegette, hiába voltam talpig rózsaszínben, azt mondták, ’jaj, de szép kisfiú.’ Természetesen a viselkedésem is nagyban hozzájárult ehhez, hiszen elég csintalan voltam, mindenre képes voltam, hogy megvédjem az igazam. Már kis koromban is hatalmas állatvédő voltam, ezért soha nem felejtem el az egyik gyerekkori kalandomat. Nagyon bántott, amikor megtudtam, hogy a szomszédban nyaraló német vendégek kishalakat gyűjtenek csak azért, hogy éjszaka csalinak használják őket nagyobb halak becserkészéséhez. Emlékszem, egyik késő délután az öcsémmel együtt odaosontunk a nádasba, és szabadon engedtünk vagy százötven darabot.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu