Napi friss

Victoria Beckham – Kisebb ruhát hord, mint a 11 éves lánya!

A gyerekosztályon nemcsak a kiskamasz gyerekének, hanem saját magának is vásárolhat holmikat, hiszen XXS-es méretet hord.

Hiába hangoztatta Victoria nemrég, mennyire örül annak, hogy a nők egyre inkább egészséges testképpel élnek, és már nem próbálják mániákus fogyókúrákkal piszkavassá fogyasztani magukat. Saját magára, úgy látszik, mégsem vonatkoztatja az új idők szavát. Árulkodóak a legutóbbi fotók, amikor a lányával, Harperrel együtt kapták lencsevégre vásárolgatás közben: láthatóan kisebb ruhaméretet hord, mint a 11 éves csemetéje, aki pedig még mindig fél fejjel alacsonyabb nála! A 48 éves ­Victoria dereka négy gyerek után is olyan vékony, hogy szinte két kézzel át lehet fogni, miközben teljesen normális testalkatú kislánya szinte ducinak hat mellette.

Maradt még rajta testzsír?

Nemrég a télen is kellemes klímájú Miamiban, a jachtjuk fedélzetén fotózták le Beckham­nét. Egyrészes fürdődresszében még feltűnőbb volt, mennyire csontos, szinte vézna, mintha egy gramm testzsír sem maradt volna rajta. Azt tőle magától is tudni lehet, hogy nemcsak rendkívül kalóriaszegényen étkezik, de rengeteget edz is, a hétvégéket sem hagyja ki. A futástól a gerinc körüli izmokat erősítő core-gyakorlatokon, valamint a súlyzós láb- és karedzésen át többféle mozgásformát végez mindennap. Szentül állítja, mindezt nem a nádszálalkata, hanem az egészsége érdekében teszi. De vajon nem éppen az ellenkező hatás éri el azzal, ha ennyire kizsigereli a szervezetét?

Megkóstolni sem hajlandó semmit

Férje, David Beckham mindenesetre az ünnepek közeledtével különösen nehezen viseli, hogy a felesége mindig csak csipeget, és soha egy tányér ételt nem eszik meg jó ízzel. „David imád a konyhában sürögni, és miközben mindenféle újdonságot is kipróbál, isteni sülteket, sőt süteményeket készít. Rosszulesik neki, hogy Victoria még megkóstolni sem hajlandó a főztjét, és mindig azt feleli, köszöni, de jóllakott az illatával is. Az unalmas salátáin és a zöldturmixain kívül gyakorlatilag nem eszik mást” – mesélik az ismerősök. Ráadásul a reggeli előtt almaecetet iszik. Ha a nagy, közös családi étkezéseknél ez szül is némi feszültséget, Victoria azt mondja, viszont rá nagyon pozitív hatással van ez a szigorú, szinte katonás életmód. „Ettől igazán erősnek érzem magam, jót tesz a mentális egészségemnek. Ha keveset eszem, nem nehezülök el, és nem tompítja a gondolkodásomat az emésztés, tiszta a fejem” – állítja.

Férje, David Beckham hiába süt-főz, Victoria nem eszik belőle (Fotó: Archív)

Van, ami megnőtt rajta

Victoria egyre vékonyabb, az ajka viszont egyre duzzadtabb. Persze nem magától: a jelek szerint ő is elkezdte feltöltetni a száját kozmetikai anyagokkal, hiába szörnyülködtek a rajongók, amikor először meglátták az új „kacsaszáját”.

Kiemelt képek: Profimedia; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!