Napi friss

Sáfrány Emese: „Nem omolhatok össze, anyaként egyszerűen nem tehetem”

Különösen nehéz év van mögötte, több mélyponton is túl van, de már csak a fia, Nolen miatt sem hagyhatta el magát.

Szó sincs arról, hogy tavaly csakis rossz dolog történt volna vele. Már önmagában az anyaságot egy csodának éli meg, ami megszínesíti a mindennapjait, illetve pár hónapja még a szerelem is rátalált – mégis több olyan nehézség érte őt, amire nem volt felkészülve.

„Túl vagyunk egy nagy ijedelmen”

Kezdődött minden azzal, hogy tavaly tavasszal szakítottak gyermeke édesapjával, ami után meg kellett tanulnia egyedül boldogulni. „Nem volt könnyű feldolgozni azt, hogy egyedülálló édesanya lettem. De mivel keseregni sem akartam, hamar eljutottam arra a pontra, hogy muszáj lesz összekapnom magam, amihez segítséget is kértem. Családállításra mentem, coach-hoz és pszichológushoz fordultam. És pár hónap leforgása alatt sikerült is annyira rendbe tenni a lelkem, hogy még egy új kapcsolatra is készen álljak. Ekkor lépett be az életembe Inti (Zuber Krisztián, a TNT együttes zenésze – a szerk.), aki nemcsak engem vett le a lábamról, hanem a fiamat is, és ezzel át is ment a próbán – mesélte korábban a Storynak a légtornász. – És igen, egy ideje komolyra fordult a kapcsolatunk, amit csak még tovább mélyített az elmúlt időszak. Túl vagyunk egy nagy ijedelmen. Inti szívével gondok voltak, pár hétre kórházba is került. Hát ez sem volt egy sétagalopp…”

„Segítettem az életmódváltásban”

Emese tartotta a párjában a lelket, rendszeresen járt be hozzá a kórházba. Ráadásul ezzel párhuzamosan egyik legjobb barátnőjét, VV Anettet is támogatta, ahol csak tudta, miután az egykori realityszereplő egy szeánszot követően súlyos balesetet szenvedett. Eltört a sarokcsontja és az egyik gerinccsigolyája is. „Az elmúlt hónapok próbára tettek. Szerencsére az idő mindent elrendezett. Inti ma már teljesen jól van, de vigyáznia kell magára. Segítettem az életmódváltásban, felügyelem, mennyit iszik, mit eszik, és ha nem tartja be az orvos utasításait, azonnal rászólok. Az egészségéről van szó, amit komolyan kell venni. Hál’ isten, Anett is szépen gyógyul. Amiben kértek, segítettem neki. Ha a szeretteimről van szó, nem ismerek lehetetlent.”

Nem állt meg az élet

Miközben a párjáért és a barátnőjéért aggódott, az élete sem állt meg. „Rengeteg anyuka ír rám, és köszöni meg, hogy nyíltan beszélek arról, mekkora kihívást jelent jó anyának és dolgozó nőnek lenni egyszerre. Pedig nekem annyiban szerencsém is van, hogy a gyerekem apjával jó viszonyt ápolunk, és kulturáltan meg tudtuk beszélni, Nolen mikor kinél legyen. Az apás napokon persze még többet dolgozom, hiszen akkor nem a gyerektől veszek el időt. Két vállalkozásom is van, a légtornastúdió és egy sporteszközöket forgalmazó webshop. Mindent én csinálok, én oldok meg. Ugyanis ha felmond a recepciós a stúdióban, ha kifogy egy termék a raktárból – csak hogy pár dolgot említsek az elmúlt hetekből –, akkor nekem kell intézkednem. És sem a hétköznapi terhek alatt, sem komolyabb problémák esetén nem omolhatok össze – anyaként egyszerűen nem tehetem. Mert ha én nem vagyok jól, azt a fiam azonnal megérzi. De tényleg jól vagyok! Eleget foglalkoztam, foglalkozom magammal ahhoz, hogy így vagy úgy, de túllendüljek a gondjaimon.”

Irány a természet!

„A természetben töltődöm. Klisének hangozhat, de így van. Ha rossz a kedvem, ha szomorú vagyok, akkor elmegyek kirándulni. Most már Inti is velem tart, pedig régebben nem volt egy nagy természetjáró. De élvezi, arról nem is beszélve, mennyire jót tesz az egészségének, ha mozog egy kicsit a szabadban.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!