Napi friss

Tápai Szabina: „A szerelem egy idő után elmúlik”

Hosszú idő után először beszélt magánéletéről az egykori sportoló.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor sosem állították be magukat álompárként, vállalták, hogy kapcsolatuk nem problémamentes, ám miután elhatározták, hogy gyerekeiket magániskola és magánóvoda helyett állami intézményekbe íratják, úgy döntöttek, nem beszélnek többet a kapcsolatukról. Azóta mindössze egyszer tettek kivételt, amikor idén februárban a Best magazin címlapján elmondták, a zátonyra futott házasságukról szóló pletykák ellenére is közös háztartásban élnek, de soha többé nem szerepelnek majd együtt a nyilvánosság előtt. Azóta hol egyikük, hol másikuk beszél a gyerekeikről, a kapcsolatukról azonban hosszú idő után most először szólalt meg újra Szabina. „19 évesen a buszon sok minden megtörtént. Húsz körül lehettem, Gábor már akkor is életem szerelme volt. Azóta, hogy megláttam Tatán a felsőtestét – elevenítette fel a Blikk TV-ben azokat az időket, amikor annyira rajongott az akkor még kajakozó Kucseráért, hogy meccsre menet a női kézilabdacsapat rádión hallgatott egy közvetítést arról, a kajakos miképp versenyez. Azóta eltelt tizenhat év, és a párnak három gyermeke született. – A szerelem egy idő után elmúlik, ezért használom a szövetség szót. De a magánéletemről továbbra sem beszélek” – hárította egyből a házasságára irányuló további kérdéseket.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!